il faudra...

Gyönyörű gyerekkönyvet találtam a minap (amivel aztán megleptem a páromat;))






A gyermek ot ült, ott a szigetén. Figyelte a világot és töprengett.

A gyermek háborúkat látott.
Azt mondta magának, hogy jó lenne befesteni a katonák egyenruháját.
Hogy a puskacsövekből madárpihenőt és juhászsípot kellene csinálni.

A gyemek éhínséget látott.
Arra gondolt, hogy jó lenne lasszóval összefogdosni a felhőket és a sivatag fölé esőt vinni.
Hogy víz-és tejfolyamokat kellene ásni.

A gyermek nyomort látott.
Azt gondolta, hogy jó lenne megtanulni összeadni, kivonni és szorozni, majd szétosztani.
Meg kellene tanulni megosztani a kenyeret, a levegőt és a földet.

A gyermek látta ahogyan a hatalmasok zabálnak, parancsolnak, hangoztatnak és kihirdetnek.
Arra gondolt, hogy fel kellene nyitni a szemüket, vagy elzavarni őket.

A gyermek látta az óceánt.
Arra gondolt, hogy ki kellene mosni.
Aztán csak leülni elé, álmodozni.

A gyermek erdőket látott.
Arra gondolt, hogy jó lenne benne sétálni, kalandozni, meséket írni, majd pedig a mohán megpihenve meghallgatni őket.

A gyermek könnyeket látott.
Meg kellene tanulni átölelni egymást, és nem kellene félni a csókoktól, gondolta.
Meg kellene tanulni kimondani azt, hogy szeretlek, még akkor is ha sohasem hallottuk.

A gyermek a magasba nézett.
Meglátta a holdat a homlokába szúrt zászlóval, megszégyenítve.
azt mondta magának, hogy le kellene venni onnan és bocsánatot kellene kérni.

Végül a gyermek a szigetéről még egyszer utóljára, megszemlélte a világot .
Majd úgy döntött...


hogy megszületik.



Thierry Lenain/Olivier Tallec: il faudra