Mostanában gyakran gondolkozom azon, hogy minek is akarok én megfelelni. Annak társadalmi nyomásnak mely minden oldalról azt sugallja, hogy légy sikeres, ami egyenes arányban áll a megkeresett pénz mértékével a státusszimbólumok milyenségével. Vagy pedig annak az irányzatnak ami ennek éppen az ellenkezőjét hirdeti,hogy csak akkor élhetsz teljes életet ha szülsz 2-3-4-5 gyermeket, feladod önmagad a családodért. Én valahol a köztes mezsgyén szeretném meghatározni önmagam. Ne kelljen amiatt bűntudatot éreznem mert itthon vagyok, nincs állásom, de amiatt sem ha bölcsibe adom a gyerekem, mert szükségem van arra az időre amit egyedül tölthetek.
Az egyensúlyban, a mértékben rejlik minden. Amit mindezen okoskodások ellenére is nagyon nehéz elérni.

desir

Arra vágyom, hogy szeress mint egy kívánatos személyt - és,hogy téged is így szeresselek.Néha én vágyakozom utánad, néha te vagy az aki kívánsz engem, és néha a vágy oda repül amerre ő maga szeretne.
És ezt jó tudni, és jó felismerni mindenféle bűntudat nélkül nálad és nálam. És jó tudni azt is, hogy elmehetek és visszajöhetek,hogy lenyugodhatok rajtad, pillangók vagyunk, akik felváltva merítenek erőt a szerettük nektárjából.

Isten veled Laci...

Nagy László Zsolt (1980-2010)

Nagyon fáj...

Villám a tölgybe... Az egykori leventék hirtelen eleste a harcmezőn... „Be szép vagy be nagyon illesz leventének"... Piéta. A hegyes tőr az anyai szívben... És hogy mindez mivégre? Ereje teljében. Tegnap éjjel ezek kavarogtam bennem, és bizonyára hasonlók a társulat valamennyi szívében, ahogy futott a hír, (mert a rossz hír mindig sebesen jár).

Villámsújtotta tölgy.

„A fák életteremtő, életvédő szervezetéhez kell hasonlítania a színházban minden közösségi építménynek. Gyökér a törzsért, törzs az ágakért, ág a termésért, szerves egységben egymásért, az életért teljesítik természetadta feladatukat" - mondta egykor itt e színházban egy Színész, akit Te is követni vágytál. Most egy hatalmas ág szakadt le rólunk, irtózatos sebet ejtve rajtunk. Egy ág, melyen gyönyörű hajtások voltak, és amely virágot hozott volna, ha egy irtózatos akarat nem lép közbe tegnap este Szegeden, és le nem szakítja, mintha csak egy nádszál volna. Mert valójában az - nádszál az ember, „gondolkodó nádszál".

Ha végignézünk az elmúlt évadokon, szinte nincs előadás, amely a Te alázatos, tehetséges és odaadó jelenlétedet nélkülözte volna. Szerepek peregnek előttünk, sok-sok arcod, mert mindben ott voltál Temagad. Kerestél, mint Parsifal lovag a Zöldkígyóban (ó, ha most egy tánccal életre kelthetnénk!), rácsodálkoztál a női világra Tóth Erzsébet versein át, táncosként bravúrokat mutattál be az Eladott mennyasszonyban, hoztad a napszámos figuráját az Úri muriban, mind-mind más, és mindben ott voltál. És most nem vagy itt. Nem látunk. Mert mi még tükör által homályosan, te talán már színről színre látsz. Hogy a Goethe-darabban a lovag monológján fogást találj, a próbafolyamat alatt belső szövegként ajánlottam Neked József Attila versét, a Nagyon fájt. Hát ez most nekünk fáj nagyon, Laci!

De Te ezzel ne törődj, vissza se nézz, menj tovább! Hisszük, hogy útban vagy hazafelé!

A Csokonai Színház társulata nevében Rideg Zsófia

A hitről

Létezik az élet a szülés után?

Magzatburkon belüli dialógus két embrió között. Az egyikük hívő a másikuk nem.

Az ateista (A): hogyan hihet valaki a szülés utáni élet létezésében?
A hívő (H) : Hát ez csak természetes. Kétségtelen, hogy létezik az élet a szülés után. Az ittlétünknek csak azért van értelme, hogy növekedjünk és felkészüljünk a szülés utáni életre.Itt kell megerősödnünk arra, ami ezután vár ránk.

A : Ennek semmi értelme.A szülés után nem létezik élet. Egyébként is milyen formát ölthet egy ilyen élet?
H : Ezt én sem tudhatom pontosan. De ami biztos az az, hogy több fény van mint itt.És talán majd tudunk enni a szánkkal,a futni lábainkkal....

A : Hagy abba ezeket a butaságokat. Futni? Az lehetetlen. És egy olyan száj ami eszik...nevetséges. És minek is? Hiszen itt a köldökzsinór, ami táplál minket.És az is evidens, hogy a köldökzsinórral nem juthatunk el sehová hiszen nagyon rövid.
H : Pedig ez biztosan lehetséges,és biztosan teljesen más lesz mikor majd hozzászokunk.

A : Soha, senki nem jött még vissza. Érted? A szüléssel vég az életnek.Ez ennyire egyszerű.És főként az élet, az semmivel sem több mint egy tátongó seb a sötétségben.
H : Igen, egyetértek azzal, hogy semmiféle képünk nincs a szülés utáni életről.De mindenképp találkozni fogunk az anyukánkkal. És ő majd gondot visel ránk.

A : Anyuka? Te hiszel benne? És mégis, ki ő?
H : Ő az aki körülölel minket. Benne és őáltala élünk. Nélküle nem létezhetnénk.

A : Hát ez a legjobb félreértés amit hallottam. Én sehol nem látom a legkisebb megnyilvánulását sem egy anyukának. Következésképpen nem is létezik.
H : Néha, mikor megjelenik egy jóleső lecsendesedés, hallhatjuk az énekét. Azt is érezhetjük, ahogy a mi kis világunkat simogatja. Én ezért vagyok biztos benne, hogy az igazi élet csak eztán elkezdődni.

Anne Bélanger (Journal de Michel Dogna 84.szám)