2013. január 14., hétfő

akkor mégegyszer a hitről

Tegnap misén volt (nem saját akaratból, egy koncertet hallgatott meg). Úgy jött haza, hogy érti már miért tart itt ez a vallás, ahol. Mert a templomba járó hívők nagy része nem egy spirituális, közösségi élmény, megerősítés vagy esetleg lelki emelkedés miatt jár el minden vasárnap délelőtt a templomba hanem megszokásból. Mert miért is van értelme másfél órát a hideg templomban ülni, ahol nem kap semmiféle szellemi táplálékot és nem kap semmiféle közösségi megerősítést sem.

"- Miért vannak hitetlenek akik gazdagok, egészségesek, jól élnek és nem hisznek Istenben? Miért ahívőket bünteti?
- A pap válasza erre a kérdésre- két gyerek összeverekedik az utcán. Egy ember elkezd futni feléjük, hogy szétválassza őket, de egy bringás hamarabb odaér megpofozza az egyik gyereket és elküldi. Ezalatt odaér a másik ember is és megkérdi- mért csak az egyik gyereket pofozta meg?
-Mert ő az én fiam-hangzik a bringás válasza."

Ezzel a példabeszéddel milyen tanítást adsz át a hívőknek, de méginkább a fiataloknak? Csak azt, szerintem, hogy akkor hívőnek lenni végképp nem érdemes, ha mindig csak a te tetteidet ítélik meg és büntetnek meg érte.
Arra nem ad választ, hogy miért fontos a hit, az Istennel való kapcsolat, a vallás és a templom. Dogmatikus és elriasztó.
A buddhisták, vagy a muzulmánok naponta többször imádkoznak, meditálnak őszinte, senkinek megfelelni nem akaró hittel. Képzik magukat, olvasnak és beszélnek a vallásukról. Hol vannak a katolikus magukat hívőknek mondók ehhez képest?

2013. január 10., csütörtök

aki esetleg ráér ma este.........


Jövőtánc 2013

kortárs tánc szólók-szólóhangszerre

Gemza Péter koreográfus -táncművész és Mezei Szilárd zeneművész látható Január 10-én 21 órától a Ráday utcai Jedermann Kávézóban!
Várunk mindenkit szeretettel!


A TranzDanz Jövőtánc című programsorozata a Szkéné Színház gondozásában, 2013.-ban megkezdi III. évadját.
A 2010-ben, a budapesti kult-kávéházban, a Jedermann Kávézóban indult an-artist projekt-ben a hazai kortárs tánc legizgalmasabb alkotóinak jó része szerepelt már.
Fellépett többek között Goda Gábor (Artus) és Blaskó Borbála (Forte), Gergye Krisztián (GK Impersonators), Lőrinc Kati (a Magyar Táncművészeti Főiskola docense), Katona Gábor Baka, Bora Gábor, Kántor Kata (TranzDanz), Bombicz Barbara (a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója), Horváth Csaba (Forte), Bata Rita, Juhász Zsolt (Duna) és Virág Melinda (Artus).
A táncosok, koreográfusok, együttes-vezetők, tanárok impozáns névsorát, akik valóban a hazai kortárs táncélet jelenének és jövőjének meghatározó szereplői, kiegészíthetjük azokkal a zenészekkel, akiket a táncosok hívtak produkcióikba.
Mindannyian a mai improvizatív, innovatív zenei élet kimagasló művészei, akik tudatosan alkalmazzák a magyar népzene, a kortárs, a klasszikus és a jazz esztétikáját egyedi hangzásviláguk és zenei nyelvük megalkotásában: Dresch Mihály, Benkő Róbert, Márkos Albert, Lukács Miklós, Tóth Viktor, Lőrinszki Attila, Bartek Zsolt, Grencsó István…

Nincsenek látványos világítási effektusok, díszletek, jelmezek, nem válik szét színpad és nézőtér: a dominánsan improvizatív, egyedi produkciók a nézők között, „testközelben”, a helyszín sajátos adottságait kihasználva (site-specific) születnek meg.
A Jövőtánc az „őstánc”, az élő-zene és -tánc interakciója és újrafelfedezése igényével jött létre, de egyben a (kortárs) művészet demokratizálásának és demisztifikálásának is gesztusa. A kortárs művészet alapvetően a városokban koncentrálódó, követhetetlen sebességgel gyarapodó információ és ismeretanyag bázisán működő civilizáció „output-ja”, a változás megragadója és befolyásolója, de a művészet – általában – az élet önálló, megkülönböztethető formájává válva elkülönül annak egyéb megnyilvánulásaitól.

A művészet önmaga különösségére, speciális infrastrukturális igényeire hivatkozva létrehozta templomait, amelyeket jelenlétével felszentelve szinte szakrális terekké formált a társadalmi tudatban. Ezekre a helyekre bejutni különleges megtiszteltetés, ünnep, a hétköznapok gyakorlatias, szürke és fantáziátlan világából kilépve, a létezés egy magasabb, értékesebb szintjén való ideiglenes tartózkodás lehetősége.
Ezzel, mind a közvetítő helyek, mind a művészek általi gyakorlattal a művészet még jobban elkülönül referenciális környezetétől, elzárja magát attól a közegtől, ami létrehozta és legalizálja: a társadalomtól.

A művészettel és a művészetben való létezés nem arisztokratikus kiváltság, nem az időből kiszakadó, magasztos ünnepi pillanat, hanem minden városlakó számára természetes állapot kell legyen, a Jövőtánc ennek a lehetőségét kínálja fel.

A sorozat ötletgazdája és szerkesztője: KGP