Az együtt töltött hétköznapok hiányoznak a legjobban. A reggeli rohanás, a feladatmegosztás, az esti beszélgetések egy pohár bor mellett mikor a gyerekek már lefeküdtek, a napközben lopott pillantások...
Körülöttem több helyen családi tragédiák zajlanak, szebb vagy kevésbé szebb módon, nem lehetne okom panaszra. Néha szégyellem is magam emiatt, mert hiszen hol van az én problémám attól, ahol már meghalt a szerelem.
Mégis sokszor fáj a magány. Ilyenkor igénytelenebb vagyok, nincs kedvem sütni-főzni, hajlamosabb vagyok arra, hogy csak másnap rakjak rendet, képes vagyok minden nap farmerben és pulcsiban járni, mert úgysem látja senki.
Persze lehet, hogy csak a január van rám ilyen hatással, mert még mindig túl sokat van sötét és hideg is van, és egyébként ebben a hónapban nem történik soha semmi.

Hétköznapi mennyország

Régóta tartogattam már ezt a filmet, ma este sor került rá. Katartikus élmény volt. Esztétikailag lenyűgöző a búzaszálra tűzött kottalaptól kezdve, a mindent ellepő havon keresztül, a folyó sodrásáig. Témáját tekintve pedig anélkül mutatja meg a zene és a szeretet összefonódását, hogy az egy pillanatra is a giccsbe hajlana. Csodálatos művészetterápiának lehetünk tanúi, annak ahogyan a zene a lelkekig hatol.