2008. december 18., csütörtök

Oratórium


A debreceni Csokonai Színház egy nagyszabású zenei-színházi produkcióval kapcsolódik a Biblia évének eseményeihez. Liszt Ferenc Krisztus című oratóriumának előadása (rendező.: Mispál Attila) méltó lezárása és betetőzése lesz az év debreceni programjainak.

Advent utolsó vasárnapján, 2008. december 21-én 18 órai kezdettel a Csokonai Színház nagyszínpadán szólal meg a mű Debrecen városának széleskörű zenei-művészi összefogásával. A nagy érdeklődésre való tekintettel a különleges, egyszeri előadás azonban minden érdeklődő számára látható és hallható lesz az előadással egy időben, 19 órától a debreceni Nagytemplom homlokzatára vetítve, illetve december 25-én a Duna Televízió tűzi karácsonyi műsorára 19 órai kezdettel.


2008. december 16., kedd

Advent - Pilinszky

(...) Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.

Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

2008. december 12., péntek

elhavazva

Talán ennyire soha nem voltam még szétesve mint ezen az őszön-télen. Képtelen vagyok utolérni magam, halogatom a dolgokat sokszor csak a nagyon fontosakra jut csak idő, emellett 3-4 órákat alszom, és egyedül vagyok nagyon... P. most ugyan Magyarországon, de mégsem itt velünk és nagyon hiányzik a jelenléte a mindennapokból. Jó lenne néha egy szusszanásnyi időt nyerni valahol, de Villő nem hagy pörög ezerrel már feláll, mászik, mindent megtalál és megeszik. Nem lehet egy perce sem felügyelet nélkül hagyni.
Csongi nyűglődik mindenért, nincs kedve oviba/úszni/aludni stb. menni minden reggel kínszenvedés mire kivarázsolom az ágyból és felöltözik.
Iringó viszont rettenetesen jó passzban van mostanában, segítőkész, szívesen foglalkozik a testvéreivel, újra elkezdett rajzolni. Talán az iskolában is kezdi megtalálni a helyét, fel tudta venni a ritmust bár néha-néha előbuggyan belőle, hogy mi is lenne ha ezt látnák a waldorfban....

Nincs konkrét oka annak, hogy ennyire nem tudom felvenni a ritmust, hanem egy kicsit minden közrejátszik benne. Persze idegesít, hogy ma sem csináltam meg amit meg kellett volna, a gyerekeimmel sem vagyok eleget, még mindig nem díszítettük fel a házat és idén még adventi naptáruk sem lett a gyerekeknek. Annyira sajnálom. De nem vagyok többre képes.

Tegnap este véletlenül ráfutottam a Lost in translation című filmre. Hosszú idő óta ez volt az első film amit egyedül végignéztem. Nem volt újdonság már többször láttam, de most is ugyanúgy szórakoztatott. Viszzahozta egy kicsit Japánt a szívembe. És a vágyat, hogy milyen jó is lenne ott tölteni egy kicsit hosszabb időt a gyerekekkel....