Még tíz napunk van és megyünk haza. Furcsa állapot ez. Egy-két hete még kétségek közt vergődtem, hogy tényleg jól döntöttünk-e, tényleg haza kell-e mennünk. Mindezek megerősítésére persze tömegével érkeztek a negatív jelzések sőt még a szüleink is azt mondták (!) hogy jól gondoljuk meg, mert otthon nincs jövő.
Mára már megnyugodtam. Biztosan tudom, hogy otthon van a helyünk. Eljött az a pillanat amikor fel kell vállalnunk azt amiről beszélünk. Természetesen ilyenkor jönnek olyan ajánlatok amik megkérdőjelezik ezt a döntést és húznak visszafelé, de ezt talán még több erőt ad ahhoz, hogy menjünk. Hiszen otthon is számítanak ránk, annyi feladat van amiben szeretnénk részt venni. Felhasználni azokat a tapasztalatokat amit az évek során itt gyűjtöttünk össze és segíteni hogy otthon is változzanak a dolgok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Nagyon érzem, amiről írsz. A lelkem egyik fele folyton zokog, és itt marad, a második hazámban..tudom, hogy MOST haza kell mennünk..de azt is érzem, hogy vissza kell még térnem ide. Vicces, én utolsó hónapban találtam rá a miértre- ezért most az ambivalens érzelmek hálójában ide-visszahúz valami..
A lelked a súlyoktól gazdagabb, és a megélt válságoktól szabadabb.
Én is teljesen szét vagyok szakadva. Persze több hónapon keresztül rágtuk magunkat a kérdésen, meghoztuk a döntést de mégis nagyon nehéz. Félek ,hogy mi vár ránk otthon, hogy nem fogunk-e keserűen csalódni, hogy minden aspektusát átgondoltuk-e.
Mindezalatt a szívem mélyén biztos vagyok benne, hogy otthon a helyünk és nem véletlenül adatott meg nekünk, hogy ennyit lássunk, tanuljunk. Át kell adni, hogy otthon is változhassanak a dolgok.
De már soha nem lesz olyan az életünk, mint mikor még nem ismertük a világot. Nagyságrendekkel szabadabbak vagyunk most, ami áldás, de érezni kell a súlyát is.
Nagyon értem, miről írsz...és csak kitartást kívánok ezekre a napokra.. a jövő miatt ne aggódj. Hosszú távon el fog dőlni, hol van a helyetek igazán.
Megjegyzés küldése