Búcsú

"Sokan "kofferéletet" élnek : összecsomagolva várják a következő stációt: a nagyobb lakást, új és jobb állást, a boldogulást. Márpedig a kofferélet elszívja az erőnket, nem engedi észrevenni a szépségeket.
Tanácsolom hát -magam felé is-: kicsomagolni! Kiönteni csomagjaink tartalmát, elrendezni a (mindig) szűk falak között. Függetlenedni a holnaptól, a következő állomástól.Úgy tenni, mintha véglegesen letelepedtünk volna: itt és sehol máshol elkezdeni élni. Talán a megunt falak is felfényesednek, ha állandó lakót kapnak, az utcák - amelyeket most már nem másokhoz hasonlítunk, hanem a miéink lettek -kedélyesebbé válnak, munkánk pedig érdekesebbé és bensőségesebbé.
Le kell tudni telepedni egy helyen, kidobni a vasmacskákat, hogy a változó szél hulláma ellen ne kelljen percről percre hadakozni.
Letelepedni : minden mozdulat a véglegességet szimbolizálja. Ne hagyjuk holnapra a fák ültetését azzal, hátha úgysen érjük meg a növekedésüket.
Ültetni, locsolni, gondozni.
Falakat kifesteni.
Elrendezni mindent.
Komolyan és szolidan ahogy a letelepülőnek készülnie kell: az örökkévalóságra.
Ebben a környezetben aztán - remélhető - felgyűlik az erőnk arra a pillanatra, mikor mégis fel kell szedni a sátorfánkat és újrakezdeni máshol.
Újra letelepedni, véglegesre, a következő állomáson."
Hankiss János