Két hónapja kineziológusnál jártam. Már több éve dolgozom a lányommal való kapcsolaton de most úgy érzem sikerült elérnem valamit. Olyan mintha megvilágosodtam volna.
Nagyon zavart az, hogy ugyanazokat a sémákat alkalmazom amiket én éltem meg az anyámmal és amiktől a mai napig szenvedek. Végképp nem szerettem volna ezt átadni Iringónak. És mégis... Vakvágányra futottam, már nem volt köztünk intim kommunikáció, ölelés. Még Péterrel is sokkal több dolgot megosztott mint velem. Szenvedtem, de fizikailag képtelen voltam a változásra. Nem tudtam hogyan hozzákezdeni, minden érzelmi megnyilvánulásomat hazugnak éreztem vele szemben. Egy ideig Iringó próbálkozott közelebb kerülni hozzám, de miután látta, hogy csak falakba ütközik, felhagyott vele.
Ezek után nem volt más választásom minthogy magamon kezdjek el dolgozni, hiszen én generálom mindezt.
Mostanra jutottunk el oda, hogy tényleg látom az eredményt ami hihetetlenül boldoggá tesz. Hogy talán sikerül legyőznöm a bennem lakó fantomot-családi örökséget-bár még korántsem vagyok az út végén. És talán az anyámat is sikerül elfogadnom ezáltal. Mert ha sikerül kiegyensúlyozott kapcsolatot kiépítenem a lányommal az mindenképp ki fog hatni az anyámmal való viszonyomra is.
Furcsa módon nem nagyon hittem ebben, azt gondoltam, hogy először az anyámmal kell tisztába tennem a dolgainkat és majd az felolja a köztünk lévő gátlásokat. De mindez fordítva történik és nagyon jól van ez így.