2008. szeptember 5., péntek

iskola

Sajnos nem sikerült.............................
Nagyon sok ember akarata ellenére sem működik már igazán waldorf iskolaként.
Meghasonultunk önmagunkkal és Iringót beírattuk egy állami iskolába. Abba ahová anno én is jártam. Ez azért fontos mert én nem szerettem oda járni. nincsenek szép iskolás emlékeim. És minden porcikámnak fáj, hogy neki is oda kell járnia. Megvolt az első szülői és nekem olyan érzésem van mintha az elmúlt 20 év alatt semmi sem változott volna. A tanárnéni külön kiemelte, hogy ugyan még alsósok (és elvileg csak szóbeli értékelés van) de azért félévtől már kapnak jegyeket. hogy szokják. Hogy készüljenek a felső tagozatra. De egyébként is kinn van a falon nehogy a gyerekek elfelejtsék, hogy a százalékok milyen jegynek felelnek meg.
Ma volt először rajzórájuk. Nagyon várta mert ez az ő kifejezési formája. De szomorúan jött haza. Le kellett rajzolni a legkedvesebb nyári emléket de ő sajnos a balatoni nádra nem rajzolt elég levelet... a tanítónéni belerajzolta. Mi mindig elfogadtuk amit alkotott, próbáltunk segítő kritikával hozzájárulni a fejlődéséhez, nem folyamatosan ítélkezni. Soha nem javítottam a rajzát. Egyszer még ovis korában szerettük volna elvinni egy alkotókörbe, de onnan is azzal jött haza az első alkalommal, hogy a lány kiradírozta amit rajzolt, mert nem volt jó. Akkor ment utoljára.
És akkor most ez van. Mit mondjak neki? Hogy a tanító néninek ehhez nincs joga? Hogy nem kompetens? Hogyan akarom azt akkor, hogy Iringó elfogadja? Na itt ez teljes meghasonulás.

Nagyon nehezek voltak az utóbbi hetek aminek végül is ez lett az eredménye. De sajnos a régi iskolájában nem maradhatott. Felrúgtak minden ésszerű pedagógia alapelvet mondván az iskola csak így menthető meg a bezárástól. Ami persze nem volt igaz, mert volt más alternatíva. De a rossz döntések sorozata vezetett el oda, hogy többen elhoztuk a gyerekeinket. Mert számomra az volt a fontos, hogy a gyerekem egy védett környezetben, kompetens pedagógusokkal, steineri pedagógiával tanuljon. Az iskola még mindig működik és valószínűleg fog is mert erős mögötte a szülői összefogás. De ez már nem az én (mi) iskolánk. Reménykedem...hogy talán sikerül újraéleszteni, bár ahhoz az én megítélésem szerint nagyon kedvező csillagzat szükségeltetik.

Sajnos ez az egész történet az emberi-baráti viszonyainkat is megbolygatta. Egyrészről vannak kapcsolatok amik megerősödtek, máshol pedig meglazultak. De sajnos a közösség amit egy éve itt hagytunk, már nem létezik. Összeszorul a torkom most, hogy leírom. Még nem tudtam kisírni magamból. Talán az segítene...Most üres vagyok, hitevesztett, kedvetlen....

4 megjegyzés:

malyvacsiga írta...

Nagyon-nagyon sajnálom.

idrah írta...

Jaj :-(... Nagyon sajnálom én is, hogy nem sikerült, és veletek reménykedem, hogy a jövőben létrejöjjön, újjáéledhessen a TI iskolátok!!!!!

eccehomofaber írta...

Szia! Mi nem ismerjük egymást, "véletlenül" kerültem erre feléd, már csak tavalyi gyöngyössolymosi-mátrai nyaralásunk kapcsán is, msot meg ez az iskola... épp tegnap sirattam el. Kár, ennek az iskolának már komoly múltja volt! Anmit a rajzról írtál meg a tanítónéniről, az bicskanyitogató :-( otthonoktatásra nem gondoltál?

Melinda írta...

szia, örülök, hogy idekerültél :)
Gyöngyössolymos a szívem csücske családunk már régóta ott él.
Az iskoláról pedig nagyon nehéz írni. Igazából még létezik megy a huzavona de pedagógus már lélekben nincs pláne nem waldorf.
Felmerült bennünk is az otthonoktatás de most leginkább a költözés gondolata foglalkoztat. Szerencsére minket a munka nem köt ide csak a szívünk. De ha gyerekeinknek nincs itt jövő...akkor talán mennünk kell.