Fura érzés ismét itt lenni a gyerekekkel , átérezni a nyakamba szakadt felelősséget.
Nem is tudom mi rémiszt meg jobban. Az, hogy mindent nekem kell elintéznem, megoldanom, megcsinálnom vagy a magányosság érzése, az, hogy nincs itt velem esténként, hogy kibeszéljük magunkból a napot, hogy megöleljen, hozzábújjak.
Talán a magány jobban fáj, mert a élet megy tovább akkor is ha nincs itt, csak talán egy kicsit nehezebb összeszervezni a dolgokat. De amikor eljön az este és a gyerekek lefeküdtek küzdenem kell a rám törő negatív gondolatok ellen, meg kell néznem kétszer, háromszor, hogy minden ajtót jól bezártam-e és nehezen bújok ágyba. Talán akkor érzem a legsebezhetőbbnek magam. Az éj csendjében, sötétben egyedül....
Discover Anaïs!
6 megjegyzés:
Ajaj... nem irigyellek, 100%-ban átérzem ezt az állapotot, pedig nálunk ennyire gyakran nem is fordul elő!
Kitartást hozzá!!!!!!!!!
Nagyon sajnálom, és sok-sok erőt és kitartást a helyzethez. Nagyon nehéz lehet, pont amiatt, amit írsz: nem elsősorban az ügyintézés (azt nálunk is én csinálom egy személyben), hanem az, hogy nincs melletted... Ha számít egy virtuális ölelés, akkor most kapsz egyet tőlem...
Irj nekem egy mail-t, kérlek, a malyvacsigakukacgmailpontcom-ra.
Kitartás!!!!!! Nagyon nehéz tud ez lenni, egyedül, gyerkőcökkel..talán Bakkapepééket tudnám ajánlani szívből, egy régesrégi bejegyzést a magányról..hogy esténként a sötétben legyen min röhögni..mindjárt utánajárok Neked! A leveledre pedig válaszolok..
http://bakkaespepe.blogspot.com/2008/03/stt-van.html
jót nevettem. Köszi Noémi. Talán ebből is van benne valami. Nincs párom és máris sebezhetőnek érzem magam.
Megjegyzés küldése