Kanyától (köszönöm) vettem az ötletet. Kíváncsian várom a visszajelzéseiteket.
Ez az a kérdés ami mostanában nagyon foglalkoztat. Miután tapasztalatból tudom, hogy milyen egy waldorf iskolába-óvodába járó gyerek, nehezen veszem azokat az akadályokat amit Iringó mostani iskolája állít elém. Elöljáróban illik tudni, hogy ugyanabba az ált. iskolába jár most ahová én is jártam és nem nagyon szerettem. (De próbálom ezt a tényt figyelmen kívül, hagyni, mikor a lányom iskolai élményeit hallgatom)
A helyzet pedig mégis az, hogy azt amit most ő átél kísértetiesen hasonlít az én gyerekkoromra. Mintha nem is telt volna el 25 év azóta. Mintha nem történt volna rendszerváltás. Mintha a pedagógia szemlélet nem is változott volna azóta.
Mi is az ami a legjobban zavar? Az, hogy nincs időnk. Hazahozom az órák után délben, de annyi a házi feladat, hogy nem marad idő a fontosabb dolgokra mint pl. formarajz vagy kézimunka vagy olvasás, francia. És akkor még a játékról nem is beszéltem.
Az is zavar, hogy ugyanazokat a sémákat erőltetik a gyerekere mint annó. Pl. technika órán ugyanúgy gyurmakunyhót csinálnak kígyóból mint mi, vagy hogy a kötelező szüreti felvonulásnak nincs semmiféle belső tartalma, csak a külsőségekre helyezi a hangsúlyt. hogy ki milyen ruhában, cipőben megy végig a falun.
Tavaly Franciaországban is állami iskolába járt két év waldorf után, de állítom, hogy az átmenet sokkal lágyabb volt a két rendszer között mint most egy magyar állami és a waldorf közt. Ott majdnem epochális rendszer volt, az osztálytanító tanított mindent, reggel beszélgetett a gyerekekkel és emberséges volt. Nem volt két órányi házi feladat, ill. hétvégére ált. nem is kaptak. Tudom, hogy tanítófüggő a dolog és szerencsénk volt, de akkor sem értem, hogy itthon miért kell ezt így.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
Hú, ez kemény helyzet. Van lehetőségetek költözni, Mi tart vissza? Mik az akadályok? Mivel járna? Ha ezekről még írnál kicsit, könnyebb lenne szavazni!
Jaj, ez rettenetesen hangzik! Fôleg azok után, hogy már belekóstolhatott egy emberibb formába is. Ô hogy viseli ezt az egészet? Az is rossz lehet, hogy biztosan rajtad is érezni, hogy szerinted ez a helyzet nem helyes, nem jó. Mekkora távolságról lenne szó? Mennyire köt benneteket a mostani lakhelyetek?
hát erre nem lehet válaszolni.
Mindig vártam, hogy írsz arról, hogy ő hogy érzi magát az iskolában. Én tudom, hogy én sem érezném jól magam a helyedben. Az biztos (épp a napokban írtam másnak is:), hogy engem folyton bánt a lelkiismeret, hogy tudtam, hogy az a konkrét állami ovi, ahová Bori járt, azokkal a konkrét óvónőkkel maga volt a borzalom és mégis éveken át vittem oda oda a gyerekemet (és ezzel hagytam, hogy egy csomó mindent tanuljon tőlük). Nem szabadott volna. Pedig nekünk még csak költöznünk sem kellett volna pl. egy w. ovihoz. Bori volt az, aki azt mondta, hogy a gyerekek miatt maradni akar.
Sajnálom, hogy nem voltunk határozottabbak, főleg így utólag, hogy látom a különbséget. de azért egy ilyen lépést a gyerek felé is jól kell kommunikálni, ami nem egyszerű!
Húú, de nem irigyellek benneteket... Nekem is sokszor eszembe jut, hogy ha hazaköltöznénk, mi lenne. Távoli W. suli, ahová nem biztos, hogy a munkahelyeink miatt tudnánk hordani a gyerekeket, vagy az állami kényszerből. Erről már a férjemmel is beszélgettünk, és mindkettőnk véleménye, hogy inkább költözés. Bár így, hogy ennyit jöttünk mentünk, költözködtünk eddig, ezt már könnyebben ki merjük mondani. Meg persze azt is mérlegelni kell, hogy mi köt az eddigi lakóhelyhez... család, barátok, gyerekek barátai, és persze nem utolsó sorban egy (vagy több) munkahely??? És hogy mennyire erősek ezek a kötelékek...
Az hogy mekkora óriási otthon Mo-on a különbség W. és állami iskola közt, az sajnos tény. Pont a minap beszélgettem azzal az ismerősömmel, akik 4 évnyi budapesti tartózkodás után költöztek vissza Németországba (itt Waldorfba jár a 3 gyerkőc, Mo-on normálba, igaz németbe), és ő is mondta, hogy mennyire éles különbség. Míg itt No-ban sokkal közelebb van az állami oktatás a W-hoz...
Otthon is megindult már a közeledés, de még van min változtatni!
Hát igen pont ez az. Hogy mérlegelni kell, hogy mi az amit feladsz és miért. Szerencsére a megélhetés nem köt ide így talán könnyebb a döntés.
MOst mégis teljesen el vagyok veszve, ezért jó minden vélemény. köszönöm
Szerintem rosszabb, mint 20 (25, stb.) éve... :-) De tényleg, és sajnos mosoly nélkül. Akkor még egy valamennyire átgondolt pedagógiai rendszerbe illeszkedtek az általános iskola "sajátos" jelenségei - ezekből javarészük azóta idejét múlta (pl. politikailag- ez sem elhanyagolandó szempont! de erről egy külön bejegyzést lehetne írni), alapjaiban változott meg a társadalom (holott az iskolai szocializáció már akkor is épp csak a végét kapta el a társadalmi valóságnak), mindent elönt a média és kísérőjelenségei (anyázás nélkül, tényként mondom), átalakultak a párkapcsolatok, ebből következően az ún. "családmodell", és gyakorlatilag nincs a gyerek körül olyan védőháló, ami pl. anno 25 éve még helyre tudta valamennyire hozni az iskola által elszúrt dolgokat.
Közben elkezdtek ész nélkül, totál fejetlenül újabb és újabb oktatási rendeleteket hozni, ezzel (és a katasztrofális finanszírozási helyzettel) jól szétverni az oktatási rendszer maradványait. A tanárképzés romokban, kontraszelekció a köbön. És mindehhez jön a hazai társadalom túlzás nélkül ijesztő mentális állapota (ez most olyan erénycsőszül hangzik, de meg tudom indokolni 8-) )... szóval ijesztő. Én is évek óta gondolkodom, hogy mit csinálunk majd az iskolával, reménykedem a Waldorfban, de nem tudom, összejön-e majd. Nem is az a legfőbb bajom a "normál" oktatással (persze, ez a legfőbb bajom igazából!), hogy lelkibeteget csinál a gyerekből, hanem az, hogy ezt egy totál indokolatlan és átgondolatlan, ködös, buta "cél" érdekében teszi. Teljesen értelmetlenül.
Na, jó hosszú lett. Bocsánat, ilyenkor előjön belőlem a 3. generációs pedagógus... :-)
Megjegyzés küldése