2011. szeptember 26., hétfő

mai

napomat beragyogta az a lányommal együtt töltött két óra mait rekkenő hőségben klíma nélkül abszolváltunk Budapest-Gyöngyös viszonylatban oda-vissza.
Általában elalszik, de most odafelé a prostituáltak munkaviszonyáról szóló felvilágosítás (konkrét rákérdezés volt a részéről khmm)után a rádiókabarén nevettük halálra magunkat "hello Kitty" (amit utoljára talán megboldogult leánykoromban hallottam). Majd visszafelé szívbemarkolóan komoly beszélgetést kezdeményezett a hol lakásról. És elmondta, hogy ha tőle Franciaországban megkérdezték, hogy vágyik-e Magyarországra akkor nem igazán tudott mit mondani, de ha most itt megkérdezik, hogy hiányzik-e Franciaország rögtön rá tudja vágni, hogy igen. Ő úgy érzi, hogy itt ahol most van nem illik bele a képbe, mindig, mindenhol kilóg, de az biztosan tudja, hogy Orleans-ban ő is a puzzle része. Így ezekkel a szavakkal. Számára Orleans az ami otthonos, oda vágyik vissza szakadatlanul. És természetesen ott fog élni, a place Martroi mellett egy régi bérházban.



i

Nem győzök hálát adni azért, hogy ezeket a gondolatokat megosztja velem, hogy képes róla beszélni, hogy tudja mit akar. Mindezt nagyon jó megélni, mégis nagy teher szülőként ezt hordozni, hogy mi vagyunk azok akik kiszakítottuk őt a jól ismert közegéből, a szülőhelyéről. Csak remélni tudom, hogy a kalandjaink által csak gazdagodik, hogy alkalomadtán, ha tényleg úgy akarja, még sokszínűbben térhessen vissza oda, ami ennyire sokat jelent neki.

Nincsenek megjegyzések: