Megint elindult egy lavina. Én nem is erre készültem. Igazán. Már mindent előre elterveztem.
A jövő tanévben elvégzem a szakfordítóit amivel már kenyérkeresőként, hivatalosan is űzhetem a fordítást (milyet is?)
Aztán a múlt héten kaptam egy levelet.(illetve nem is én csak P de felhatalmazott a kinyitására) Annak a szaknak a leírását tartalmazta ahol a jövő tanévben ő is tanít. Most nem álltam ellent. 17 évig sikerült nagymértékben elhatárolnom magam a munkájától, nem akartam tőle tanulni, de most megtört a jég. Túlságosan is érdekes a tematika, és érzem, hogy ki kell mozdulnom ebből az intellektuális elszigeteltségből.
Persze ez csak a kezdet volt mert ennek hatására a neten böngészve újra megtaláltam azt a képzést amivel már régóta szemezek de mindig azt gondoltam hogy nem kell ez nekem, nincs erre időm, ebből nem lehet megélni és még hasonló nyomós érvet felhozam ellene.
De most indul olyan formában ami belefér az időmbe és még fizetnem se kell érte ha felvesznek. Így a felvételi határidő utolsó napján jelentkeztem ide.
Hogy mi lesz ezek után a szakfordítói képzéssel ? Nem tudom. Talán elmegyek letenni a vizsgát képzés nélkül. Talán elhalasztom egy évvel, hiszen Villő még nagyon pici, egyébként sem biztos hogy hetente négy napra magára mertem volna hagyni. Meg persze itt van Iringó és Csongor is akiknek szintén nagy szükségük van rám.
P azt ígéri, hogy szeptembertől többet lesz itthon, de persze ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy többet is tudok rá számítani. Meglátjuk. Én úgy szervezem egyenlőre, hogy a gyereklogisztika továbbra is elsődlegesen az én feladatom. Emellett persze nehezen találom meg az időt másra.
Talán az, hogy konkrét határidős feladataim lesznek, segít majd.
Racionálisan végiggondolva őrültség, felelőtlenség.....
Most van az a pillanat amikor már nem lehet tovább elodázni a döntéseket. Hiszem azt, hogyha olyan dolgot kezdek el amiben örömöt lelek, szenvedéllyel csinálok, az meg fogja hozni a gyümölcsét (ilyenkor mondja még mindig a szkeptikus énem, hogy de hol van ebben a józanság, az előrelátás - amit megpróbálok nem meghallani...) A lelkembe nézve nem érzem azt, hogy boldog lennék bármilyen cég alkalmazottjaként gazdasági szakfordításokat készíteni naphosszat.
Ez valószínűleg hosszabb és göröngyösebb út, de remélem igazán az enyém.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
Örülök, hogy meglépted, drukkolok neked! Nagy dolog ez, hidd el:-)!!!!
Szia! Csendes olvasóként, most hozzászólnék a témához. Nem tudom, hova akartál járni szakfordító képzésre. Én 6 évvel ezelőtt tettem le a szakfordítói vizsgát az ELTE-n, de előtte nem jártam a képzésre, viszont előtte is ugyanúgy fordítottam már (4 éve), mint azóta is. Egyébként nekem nem változott a vizsgától szinte semmi, ugyanazoknak fordítottam továbbra is. Néhány nagyobb pályázathoz kellett maximum.
Andicsi,
az ELTE-re szerettem volna menni, de egyrészt drága másrészt pedig csak nappalin lehet végezni. Én is fordítok már egy ideje, de csak akkor lehetek számlaképes ha megvan a vizsgám. Így azt hiszem nekem is az az út marad, hogy megpróbálom a vizsgát és reménykedem, hogy sikerül.:-)
Ne izgulj! (Persze lehet, hogy nem is izgulsz.) Nem vészes a vizsga. Nem tudom, Te milyen szakirányban tevékenykedsz, én gazdasági-pénzügyi szakirányban vizsgáztam. Persze ez teljesen lényegtelen, nyilván azt választja az ember, amelyik leginkább fekszik neki.Úgyhogy vágj neki nyugodtan! :-)
De izgulok :-)
én a társadalomtudományival próbálkozom majd.
Megjegyzés küldése