2014. január 17., péntek

a hálát gyakorolni

nem természetes adottság. Sokáig nem ismertem fel a jelentőségét, éltem a szeszélyes kislányok mindennapi életét anélkül, hogy megláttam volna azt, hogy Isten a tenyerén hordoz.
Természetesnek vettem, hogy nem szűkölködöm, hogy könnyedén tanulok, hogy párkapcsolatban élek és gyerekeim vannak.



Évek kellettek ahhoz is, hogy boldog legyek és elfogadjam az életmódunkat, de ma már hálás vagyok a tapasztalatokért amiket így szereztem.

Sok időmbe telt, amíg felismertem, és kiélveztem az anyaság boldogságát és ma már egyszerűen csak hálás vagyok a gyerekeimért.

Ma már hálát adok mindenért amit kapok:
köszönöm, hogy hallhattam a lányom énekét
köszönöm, hogy ma időt tölthettem a szeretteimmel
köszönöm, hogy sikerült végigvinni a projektet
köszönöm, a lehetőségeket, amik az ölembe hullanak
köszönöm, hogy a bajaim gyógyíthatók
köszönöm, hogy van segítségem a mindennapokban
köszönöm, hogy olyan emberekkel hoz össze a sors akiktől tanulhatok, akik által jobbá lehetek

"Ha nem akarsz csak egyetlen imát kimondani az életedben, az a köszönöm legyen."
Eckart Tolle


2 megjegyzés:

L. M. Zsuzsi írta...

Nagyon szép írás, többször is elolvastam... most meg ezt olvastam Válidezsőnél:

"Hogyan működik ez az istenközelség, mármint az a fele, ami rajtam múlik. Erről is lehet beszélni. Egy férfi általában egyszerűbb lélekszerkezetű. Szerencsére hálás fajta vagyok. Tényleg szívből meg tudom köszönni, ha megtalálok egy elgurult anyacsavart, egy elgurult mondatot, ha két szép tempó a vízben, ha száraz a kifli, zöld a fű és szürke a járda."

Ivett K írta...

Szia,

Most talaltam a blogodra es sajnos regota nem irod. Mail cimet se talaltam.
Ez az utolso bejegyzesed nagyon sziven talalt. Szivesen valtanek par levelet, hatha tanulhatok Toled egy kis bolcsesseget.

Ivett