2009. november 28., szombat

Boszorkányüldözés 2009 Magyarország

Középkori módszerek G. Á. ellen

Nem tilos az otthonszülés, de a bábákat börtönbe zárnák

- Az Alternatal Alapítvány sajtóközleménye -

Feltehetően gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnák meg G. Á.-t, aki eddig foglakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt állt a bíróság előtt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság végzése szerint G. Á. és vádlott-társai ügyét a Fővárosi Bíróságra helyezik át. Habár a két bűncselekmény büntetési tétele azonos, az emberölés a nyilvánosság előtt súlyosabbnak minősül. G. Á. védői szerint a legújabb szakértői vélemény nem hozott olyan fordulatot az ügyben, ami indokolná az eltérő minősítést.

A bíróság döntése váratlan és érthetetlen. Nem tudunk olyan esetről, amikor kórházi szülész-nőgyógyászt vádoltak volna gondatlan emberöléssel.

A magyarországi otthonszülés G. Á. nevéhez fűződik. Otthon szülni nem tilos, sőt, egy nő az Alkotmány értelmében megválaszthatja, hol és hogyan kívánja világra hozni gyermekét, ez következik az önrendelkezéshez és az egészséghez való jogából. Az állam ugyanakkor nem teremt megfelelő körülményeket az otthonszüléshez: a bábák nem kapnak az államtól a munkájuk végzéséhez szükséges szakmakódot, ha részt vesznek egy otthonszülésnél, az illetékes hatóság megbüntetheti őket. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium (SZNSZK) – a nemzetközi trendekkel szemben – veszélyesnek és kerülendőnek tartja az otthonszülést. Habár az állásfoglalások meghaladott, hamis, és nem evidenciákon alapuló szlogenekkel mennek szembe az otthonszülés Nyugat-Európa számos országában bevált és jogszabályokkal biztosított formája ellen (l. Lege Artis Medicina, 2002;12(3):172-80.), a hazai ügyészségek és bíróságok ezeket tekintik kiindulási alapnak az otthonszüléssel kapcsolatos ügyekben. A Kollégium állásfoglalásai tehát nem ártatlan papírtigrisek: a hatóságok ezekre alapozva, ezek alapján döntenek az otthonszülést kísérő bábák ügyében. Ennek szellemében jelentik föl lépten-nyomon az otthonszülésnél segédkező bábákat: ha van egy bábánál infúzió, az a baj, ha nincs, az a baj. A jogi és szakmai rendezetlenség miatt bármit tesznek, előbb-utóbb a vádlottak padján végezhetik. Ez nem jogállam, ez középkor.

Habár a nők túlnyomó többségét a kórház nyugtatja meg, van évi párszáz kismama, aki az otthonszülés mellett dönt. Az ő jogaikat tiporja sárba az egészségügyi kormányzat, mely évek óta nem rendezi megnyugtatóan az otthonszülés jogi szabályozását. A hatályos jogszabályaink semmilyen szinten nem tiltják az otthonszülést, ennek ellenére az otthonszülést választó nők, az otthon született gyerekek és az őket segítő szakemberek sorozatos nehézségeknek, diszkriminációnak, közigazgatási és büntetőjogi eljárásoknak vannak kitéve.

A jogalkotók közel húsz éve hitegetik a szülés háborítatlan módját felelősséggel választó édesanyákat és édesapákat az otthonszülésről szóló jogszabályok megalkotásával. Elsőként Mikola István, a Fidesz egészségügyi minisztere ígérte a kérdés rendezését, de sem ő, sem a 2002 óta kormányzó pártok nem léptek az ügyben. Horváth Ágnes egészségügyi minisztersége alatt megindult ugyan az egyeztetés, ám a vonatkozó törvénytervezet megalkotását a kompetens bábák helyett azon kórházi szülészekre bízták, akiknek nincs – hisz nem is lehet, ha sohasem vettek részt otthonszülésnél – tapasztalatuk otthonszülés terén. Ráadásul az otthonszülés kérdésében a minisztérium azt a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégiumot tekintette kompetensnek, amely hivatalosan is elismeri, hogy elítéli az otthonszülést.

Ebben a jogi, szakmai és politikai környezetben állnak a bíróság előtt G. Á. és társai. Szakértőként a bíróság kénytelen azon szülész-nőgyógyászok, vagy olyan, a szüléskísérés otthoni módjáról információval nem rendelkező egyéb szakértők nyilatkozatára hagyatkozni, akik gyakran még azt sem tudják, hogyan zajlik le egy beavatkozás-mentes szülés, és mi a felfogásbeli különbség a szülés megközelítését illetően a két szakma, a szülész-orvosi és bábai szakma között.

Érdemes megjegyezni, hogy Magyarországon a műhibát elkövető orvosok nagy részét felmenti a bíróság, mert egyéb orvostársaik mellettük tanúskodnak, vagy a kórház megállapodik a kártérítésről. Az otthonszülést kísérő bábáknak nincs, mert nem lehet biztosításuk, kórházi háttér hiányában magukban állnak a bíróságon.

Miközben a Magyar Állam súlyos mulasztásban van, amikor nem rendezi az otthonszülés körülményeit, a bábák páratlan meghurcoltatására sehol Európában nem volt még példa. Ezzel ellehetetlenítik Magyarországon az otthonszülést, súlyosan sértve a nők azon jogát, hogy maguk rendelkezzenek arról: hol, hogyan, kivel hozzák világra gyermeküket.


2009. november 27.

Kérdéseivel hívja:

Dr. Bodrogi Beát

06 30 606 1655

Békés Bencét

06-20 3297711

6 megjegyzés:

L. M. Zsuzsi írta...

Szia, hazajöttetek már Franciaországból? Te is otthon szültél?

Melinda írta...

nem, nem jottunk meg haza, es nem is szultem otthon. Egesz egyszeruen csak felhaboritonak, megalazonak tartom ezt az egeszet, es ugy erzem, hogy ki kell allnom e mellett az ugy mellett. Tobb baratnom is van, akik otthon szultek.
De en legfokeppen a szemelyes szabadsag korlatozasat nem viselem el, legyen az otthonszules, orvosvalasztas, oltasbeadas stb.
Es szerintem abszolut elvarhato hogy jogilag szabalyozva legyen a kerdes meg akkor is ha esetleg csak egy ember szeretne otthon szulni evente.
Bocs, ez egy kicsit paprikasra sikeredett.
Egyebkent Luca napra mar otthon leszunk (azert is nincsenek ekezeteim...)

L. M. Zsuzsi írta...

Aha, igen, tényleg nagyon nincs rendben ez az egész ügy... sok érdek is szerepet játszik, szerintem, aminek nem kellene, MINDKÉT oldalon, ahelyett, hogy csak aza anyák biztonságáról+a gyerekek jólétéről esne szó. Erről kellene szólnia.
(sztem a G-Á. is ebből él, meg az orvosok is, és nem csak az elvek miatt érvelnek) Nekem is sok barátnőm szült otthon, és nagyon együttérzek azzal, amit írtál, velük... de több nőgyógyász barátunk is van, a tesóm is a SOTE1-en dolgozott, a Geréb-ügyeket a másik oldalról ismeri (a majdnem elvérzett, oda bevitt anyák eseteit, akik a gyerekkel együtt majdnem belehaltak...

Én azt gondolom, hogy otthon szülni tök jó lehet, HA az ember olyan országban él, ahol a mentő ott tud állni a ház előtt, vagy odaér 3 perc alatt, és 15 perc mulva a KH-ban van, és megmentik, ha kell. mert VANNAK előre nem látható komplikációk, nem csak az ellazult anyán múlik minden. Szóval Hollandiában oké. Magyarországon szerintem aki otthon szül, az nem számol a veszélyekkel, mint egy strucc... Mert itt annyira szar az infrastruktúra. Persze, általában nincs baj. de ha mégis...

Szerintem itt nálunk egyelőre a születésház lenne megoldás, kórházak mellett működve. én a G.Á. helyében ezért harcolnék, nem illegalitásban szülést vezetnék, otthon, mert ha el is mondja a veszélyeket a mamának, hogy pl. simán belehalhat, mert NEM FOG mentő jönni, ha kell, de az anya nem tudja felmnérni a helyzetét, mert még sose halt bele szülésbe, se ő, se a gyereke...
szerintem ez nehéz ügy. Én nagyon értékelem, mindazt, amiért a G.Á. küzd, értékelem is, amit elért, de nem avatnám szentté. De az "emberiség megmentője" orvosokat meg szintúgy nem...
(Sógornőm az Istvánban szült, az otthonszülés élményével, de biztonságban. így is lehet...)

tilia írta...

off:
gemelcsi, nahát, nem is tudtam, hogy kint vagytok! Hogy vagytok? Hogy megy a tanulás Iringóval? Szép adventet!

L. M. Zsuzsi írta...

Ó de kár, hogy ilyen ritkán van időd írni!!! Szeretem olvasni, ahogy gondolkodol! Hogy vagytok most, négyesben?

Morag írta...

Hàt ne mintha a kòrhàzban olyan fènyes volna az ellàtàs... Làttàtok màr pl. a bp-i Jànos krh. szulèszeti osztàlyàt? Felhàborìtò. Nem csodàlom, h vannak, akik otthon akarnak szulni. Egy, dr. Kopp Màriàt tàmogatò mozgalommal azèrt is lobbizunk, h maga a Szulès ne csak egy futòszalag legyen, hanem minden egyes Anya a megfelelo ellàtàsban ès tiszteletben rèszesuljon. Ez volna rendjèn, ès borzasztòan elkeserìto, h egyesekkel hogy bànnak a szulèszeten...