Fonó

Elhatároztuk egy páran, hogy decemberben esténként összejövünk és együtt készítjük a karácsonyi ajándékokat. Manókat, kötött állatokat, babákat, ki mit szeretne. Annyira örülök neki, egyrészt teljesen önző okból mert a párom egészen karácsonyig távol lesz, így a motivációm is sokkal hamarabb elszállt volna ha egyedül vagyok, másrészt pedig nagyon szívesen vagyok együtt ezekkel az emberekkel és úgy érzem, hogy itt még mindig fellelhető az a szellemiség ami esetleg újra életre tud kelteni valamit.
A tervek: Villőnek szivárványszínű nemezbóbitákból lesz forgó az ágya fölé. Csongor manóvárat kap drótos manókkal, Iringó pedig egy drótos manólányt sok-sok ruhával. És persze lesznek könyvek amikkel már régóta szemezek úgy mint ez vagy ez vagy még ez. Meg még persze sok másik csak bírja az ember anyagiakkal.
De addig még hátra van a könyv leadása és a nagy utazás Villővel. De az itthon maradók logisztikája sem piskóta, akik ugyan a nagyszülőknél fognak leledzeni a hűtlen anyjuk távollétében, de a délutáni úszásszolfézstánctongoraovibusz szaladgálást a nagypapi nem szívesen vállalja. Vagyis igen, de igen erős nagymamai nyomásra. Amit persze én nem szeretnék, így maradnak a barátok akikkel már mostanság egyezkedem, hogy ki, mikor hova viszi a gyerekeimet.