Nagyon élvezem azt, hogy úgy tudunk itthon lenni mintha elmentünk volna nyaralni. Későn kelünk, későn fekszünk, este a hullócsillagokat figyeljük a kertben. Élvezem, hogy nincs kötöttség, hogy jönnek-mennek a barátok és mi is megyünk.
De azért be kell vallanom, hogy nagyon hiányzik az az idő amihez a gyerekek iskolai-óvodai elfoglaltsága által jutok. Így, hogy mindannyian itthon vagyunk az egész napom tennivalók láncolata. nosztalgiával gondolok vissza kamaszkorom nyaraira mikor órák hosszat olvasgattam a szobámba zárkózva. Néha nagyon hiányzik, hogy egy-egy órát egyedül lehessek, és ne csak este tíz után hullafáradtan. Ezért volt nagy ajándék tegnap, mikor Peti felment a két naggyal a Mátrába, én pedig itthon maradtam Villővel. Furcsa volt a hirtelen rámszakadt nyugalom, de rettenetesen jól esett és ki is használtam. Elolvastam a régen látogatott blogokat, írtam is meg aludtam is. Jól esett és köszönöm.
Itthon persze a ma estét szabtuk meg a pakolás befejezésének utólsó határidejéül, de még most sem vagyunk kész. Napközben szinte lehetetlen hatékony munkát végezni, az este pedig túl rövid. Nem is lenne ezzel olyan nagy baj, hiszen azért most már mindent megtalálunk, sőt vannak szobák aol kifejezetten rendben vannak a dolgok. De engem mégis zavar, képtelen vagyok bármi jellegű intellektuális tevékenységet végezni, ha körülöttem káosz van. Tehát egyenlőre továbbra is a rendrakáson dolgozom. Iszonyatos mennyiségű dolgot dobtunk ki, adtunk oda, de még így is sokkal több tárgy vesz körül mint amit valóban használunk. A könyvespolcot rendezgetve jutottam arra az elhatározásra, hogy addig nem veszek új könyvet, míg ezeket ki nem olvasom. De hasonló megjegyzést tettem akkor is mikor a ruhásszekrény került sorra, meg a konyha, meg a gyerekjátékok.
Azt hiszem a következő hónapokban rengeteg pénzt fogunk megspórolni.
