Otthonoktatás

Hát ezért nem jövök mostanában. A hét elejétől Iringó magántanuló lett. Több oka is van ennek.
Megkaptuk a félévi értékelést és az az azt tükrözte amit én is éreztem, hogy nem tud lépést tartani a többiekkel, folyamatosan kudarcélménye van. Hiányzik neki nagyon a harmadik osztály amit soha sem járt, és az alapok is amit 1-2. osztályban nem kapott meg felelőtlen osztálytanítójától.
Ezen kívül a leckék, korrepetálás, francia tanulás, zeneiskola-úszás-néptánc foglalkozások minden idejét elvették. Teljesen ki volt merülve és én is.
És persze több utazást is tervezünk ebben a félévben amit nem lehetett volna igazolni. Több mint egy hónap hiányzás nem nagyon csúszik át.
Szóval megszületett a döntés, magántanuló lesz. De persze logisztikailag mégsem volt olyan egyértelmű a dolog, hiszen igaz, hogy én itthon vagyok Villővel, de ugyanakkor Iringóval is nekem kéne tanulnom. Márpedig a kettő együtt kizárja egymást.
És ekkor csoda történt. Felhívtuk egy régi, kedves ismerősünket aki osztálytanító volt az elmúlt évig a waldorfban, azzal a kéréssel, hogy nem-e tudna besegíteni nekünk. Ő talán még lelkesebb volt mint mi és elvállalta.
Együtt dolgoztuk ki a tanmenetet, az év végére elérendő célokat stb.
Két legyet ütöttünk egy csapásra. Mert hiszen fel lesz készítve a negyedikes tananyagból, waldorf módszerrel. Én pedig még most sem hiszem el teljesen, hogy mindez velünk történik...
Iringó eleinte kétkedve fogadta a döntésünket, de már egy hét után látom rajta, hogy jól döntöttünk. A tananyagot lényegesen kevesebb idő alatt át lehet adni hozzávéve a francia nyelvet is ami önmagában is elég nagy falat. Délutánra csak a különórák meg egy kevés házi marad amit örömmel csinál. A szobájából lett a tanterem ahol nagyon jó vele dolgozni. Én is élvezem, bár az én idő azóta percre ki van számolva.

Miért

van az, hogy külföldön meg lehet írni egy könyvet Magyarországról? Anélkül, hogy rögtön nacionalistának vagy szélsőjobbnak titulálnának. Miért nem létezhet nálunk egészséges hazaszeretet.....?

szeretet

A a reggeli meditáció alatt arra koncentráltam, hogy hogyan tudnám az anyukámat elfogadni és szeretettel közeledni felé. Pár óra múlva benéztek hozzánk és felajánlotta, hogy ma este (mikor is a lányokkal végre moziba és dumálni megyünk) ne vigyem fel hozzájuk a gyerekeket hanem lejön ő és itt alszik.
Ilyenre még nem volt példa eddig fel sem merült ennek a lehetősége, illetve az igény, hogy ilyet tegyen. mint azt már többször írtam a kapcsolatunk nem felhőtlen. Nagyon meglepődtem és örömmel fogadtam el az ajánlatát.
Örülök, hogy nem kellett kérnem, örülök, hogy a gondolataim eljutottak hozzá.
Újévi fogadalmaim között szerepelt a meditáció rendszeres napi gyakorlása amit eddig nagyon hajlamos voltam elodázni. Nagyon jó érzés, hogy kézzelfogható hatása van.
Kaptunk egy csodálatos irányított meditációs cd-t aminek a segítségével még könnyebb. (bár az időt így is nagyon nehéz megtalálni, mert este elalszom reggel meg kínok kínjával kelek fel hatkor az éjszakai műszak után...)
Újraolvasom a Dalai Láma tanításait, a Tibeti halottaskönyvet, meg Shri Mataji írásait. Megnyugtató érzés, hogy amit az elmúlt 13 év alatt összeszedtem kezd leülepedni és konkrétan hatni az életemre.

itt vagyok ragyogok

Nem nagyon volt ihletésem mostanában írni, sodortak az események....
Még most sem nagyon tudok írni azokról a dolgokról amik mostanában foglalkoztatnak, amerre menni szeretnék. Talán hamarosan.

De ma elkészült az évfánk aminek ötletét Noémitől vettem még tavaly és azóta dédelgettem magamban. Ma az elhatározás alakot is öltött a konyhánk falán. Mától minden nap egy újabb levelet festenek rá, hogy év végére egy szép lombos fánk legyen.

Oratórium

A debreceni Csokonai Színház egy nagyszabású zenei-színházi produkcióval kapcsolódik a Biblia évének eseményeihez. Liszt Ferenc Krisztus című oratóriumának előadása (rendező.: Mispál Attila) méltó lezárása és betetőzése lesz az év debreceni programjainak.

Advent utolsó vasárnapján, 2008. december 21-én 18 órai kezdettel a Csokonai Színház nagyszínpadán szólal meg a mű Debrecen városának széleskörű zenei-művészi összefogásával. A nagy érdeklődésre való tekintettel a különleges, egyszeri előadás azonban minden érdeklődő számára látható és hallható lesz az előadással egy időben, 19 órától a debreceni Nagytemplom homlokzatára vetítve, illetve december 25-én a Duna Televízió tűzi karácsonyi műsorára 19 órai kezdettel.

Advent - Pilinszky

(...) Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.

Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

elhavazva

Talán ennyire soha nem voltam még szétesve mint ezen az őszön-télen. Képtelen vagyok utolérni magam, halogatom a dolgokat sokszor csak a nagyon fontosakra jut csak idő, emellett 3-4 órákat alszom, és egyedül vagyok nagyon... P. most ugyan Magyarországon, de mégsem itt velünk és nagyon hiányzik a jelenléte a mindennapokból. Jó lenne néha egy szusszanásnyi időt nyerni valahol, de Villő nem hagy pörög ezerrel már feláll, mászik, mindent megtalál és megeszik. Nem lehet egy perce sem felügyelet nélkül hagyni.
Csongi nyűglődik mindenért, nincs kedve oviba/úszni/aludni stb. menni minden reggel kínszenvedés mire kivarázsolom az ágyból és felöltözik.
Iringó viszont rettenetesen jó passzban van mostanában, segítőkész, szívesen foglalkozik a testvéreivel, újra elkezdett rajzolni. Talán az iskolában is kezdi megtalálni a helyét, fel tudta venni a ritmust bár néha-néha előbuggyan belőle, hogy mi is lenne ha ezt látnák a waldorfban....

Nincs konkrét oka annak, hogy ennyire nem tudom felvenni a ritmust, hanem egy kicsit minden közrejátszik benne. Persze idegesít, hogy ma sem csináltam meg amit meg kellett volna, a gyerekeimmel sem vagyok eleget, még mindig nem díszítettük fel a házat és idén még adventi naptáruk sem lett a gyerekeknek. Annyira sajnálom. De nem vagyok többre képes.

Tegnap este véletlenül ráfutottam a Lost in translation című filmre. Hosszú idő óta ez volt az első film amit egyedül végignéztem. Nem volt újdonság már többször láttam, de most is ugyanúgy szórakoztatott. Viszzahozta egy kicsit Japánt a szívembe. És a vágyat, hogy milyen jó is lenne ott tölteni egy kicsit hosszabb időt a gyerekekkel....