Oratórium

A debreceni Csokonai Színház egy nagyszabású zenei-színházi produkcióval kapcsolódik a Biblia évének eseményeihez. Liszt Ferenc Krisztus című oratóriumának előadása (rendező.: Mispál Attila) méltó lezárása és betetőzése lesz az év debreceni programjainak.

Advent utolsó vasárnapján, 2008. december 21-én 18 órai kezdettel a Csokonai Színház nagyszínpadán szólal meg a mű Debrecen városának széleskörű zenei-művészi összefogásával. A nagy érdeklődésre való tekintettel a különleges, egyszeri előadás azonban minden érdeklődő számára látható és hallható lesz az előadással egy időben, 19 órától a debreceni Nagytemplom homlokzatára vetítve, illetve december 25-én a Duna Televízió tűzi karácsonyi műsorára 19 órai kezdettel.

Advent - Pilinszky

(...) Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.

Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

elhavazva

Talán ennyire soha nem voltam még szétesve mint ezen az őszön-télen. Képtelen vagyok utolérni magam, halogatom a dolgokat sokszor csak a nagyon fontosakra jut csak idő, emellett 3-4 órákat alszom, és egyedül vagyok nagyon... P. most ugyan Magyarországon, de mégsem itt velünk és nagyon hiányzik a jelenléte a mindennapokból. Jó lenne néha egy szusszanásnyi időt nyerni valahol, de Villő nem hagy pörög ezerrel már feláll, mászik, mindent megtalál és megeszik. Nem lehet egy perce sem felügyelet nélkül hagyni.
Csongi nyűglődik mindenért, nincs kedve oviba/úszni/aludni stb. menni minden reggel kínszenvedés mire kivarázsolom az ágyból és felöltözik.
Iringó viszont rettenetesen jó passzban van mostanában, segítőkész, szívesen foglalkozik a testvéreivel, újra elkezdett rajzolni. Talán az iskolában is kezdi megtalálni a helyét, fel tudta venni a ritmust bár néha-néha előbuggyan belőle, hogy mi is lenne ha ezt látnák a waldorfban....

Nincs konkrét oka annak, hogy ennyire nem tudom felvenni a ritmust, hanem egy kicsit minden közrejátszik benne. Persze idegesít, hogy ma sem csináltam meg amit meg kellett volna, a gyerekeimmel sem vagyok eleget, még mindig nem díszítettük fel a házat és idén még adventi naptáruk sem lett a gyerekeknek. Annyira sajnálom. De nem vagyok többre képes.

Tegnap este véletlenül ráfutottam a Lost in translation című filmre. Hosszú idő óta ez volt az első film amit egyedül végignéztem. Nem volt újdonság már többször láttam, de most is ugyanúgy szórakoztatott. Viszzahozta egy kicsit Japánt a szívembe. És a vágyat, hogy milyen jó is lenne ott tölteni egy kicsit hosszabb időt a gyerekekkel....

Az adventi koszorú

Molnár V. József : Az adventi koszorú és a körkereszt misztikája című előadása itt látható.

Fonó

Elhatároztuk egy páran, hogy decemberben esténként összejövünk és együtt készítjük a karácsonyi ajándékokat. Manókat, kötött állatokat, babákat, ki mit szeretne. Annyira örülök neki, egyrészt teljesen önző okból mert a párom egészen karácsonyig távol lesz, így a motivációm is sokkal hamarabb elszállt volna ha egyedül vagyok, másrészt pedig nagyon szívesen vagyok együtt ezekkel az emberekkel és úgy érzem, hogy itt még mindig fellelhető az a szellemiség ami esetleg újra életre tud kelteni valamit.
A tervek: Villőnek szivárványszínű nemezbóbitákból lesz forgó az ágya fölé. Csongor manóvárat kap drótos manókkal, Iringó pedig egy drótos manólányt sok-sok ruhával. És persze lesznek könyvek amikkel már régóta szemezek úgy mint ez vagy ez vagy még ez. Meg még persze sok másik csak bírja az ember anyagiakkal.
De addig még hátra van a könyv leadása és a nagy utazás Villővel. De az itthon maradók logisztikája sem piskóta, akik ugyan a nagyszülőknél fognak leledzeni a hűtlen anyjuk távollétében, de a délutáni úszásszolfézstánctongoraovibusz szaladgálást a nagypapi nem szívesen vállalja. Vagyis igen, de igen erős nagymamai nyomásra. Amit persze én nem szeretnék, így maradnak a barátok akikkel már mostanság egyezkedem, hogy ki, mikor hova viszi a gyerekeimet.

Szent Márton

Csodálatos, nagyon jó hangulatú Márton napunk volt az oviban. Az esti erdei sétát még varázslatosabbá tette a majdnem telihold. Az óriási tüzet körbeálltuk és pogácsán, sült tökön és sült gesztenyén osztoztunk. Mesés volt. Ilyenkor nagyon nehéz azt hinnem, hogy baj van. Szükség van erre az emberi melegségre, vidámságra, csodára.









Álljon itt Kodály Esti dala, hogy erőt adjon, hitet erősítsen és emlékeket ébresszen.

öt éves

Az ünnepelt 2008 őszén.





És 2003-ban









2004-ben







Vasárnap ünnepeltünk. Öt éves lett a kisfiam.
A nap fényét emelték a barátok, nagyszülők, Indianyó kötött- és Juci nemezállatkái.









2005-ben










2006-ban









2007-ben

Anya

Így lát engem a kisfiam.

játék

Köszönöm Tiliának, Idrahnak és KAnyának, hogy engem pécéztek ki.

A szabályok:
1. Linkeld be a blogodba azt, aki kipécézett!
2. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi!
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba!
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve!


Na akkor itt van hét dolog:

Imádom az igazi, kézműves feketecsokoládét. mondhatni a rabja vagyok, így nagyon gyakran zugevőként eszem:-)

Ha újrakezdeném a tanulmányaimat csak növényekkel szeretnék foglalkozni. Valószínűleg botanikus lennék, de leginkább illóolajakat, elixíreket, s növénypreparációkat készítenék. (Remélem, hogy ehhez még mindig nincs késő)

Konflikusban vagyok az anyámmal. Mióta? Mióta az eszmet tudom. Szerencsére a tizenév külföldi létben ezt ném éreztem ennyire mint most.

Alapvetően magányos típus vagyok. Élvezem az egyedüllétet, ha rendelkezhetem a saját időmmel. (Persze csak annak tudatában, hogy pár óra múlva újra együtt lehetek a családommal)

Ugyanebből fakadóan szeretem a nagyvárosokat, szeretek ismeretlenül bolyongani az ismeretlen utcákon, ismeretlen kávézóban üldögélni és olvasni.

Nem tudok jól főzni. Vagyis inkább nem szánom rá az azt megillető időt. Addig jutok csak el, hogy tanulmányozom a jobbnál-jobb recepteket, csorgatom a nyálam de eztán mikor az ebédidő közeledik semmi nem jut az eszembe, így a megszokott tíz étel közül válogatok.

Tizenhárom év házasság után még mindig szerelmes vagyok a férjembe és nem tudok jobb programot elképzelni, minthogy beszélgessek vele.

Na jó akkor most jön a neheze. Ki kellene választanom hét embert akikről én szeretnék hallani. a baj ccsak az, hogy sokan megelőztek már. Mindegy. itt az én listám:
Noémi (még akkor is ha most nem blogol), Kat, Szirka, Liv, Szavitri, Ritarozi, és Rongybabablog

Ez+Az

Nem voltam valami termékeny az utóbbi hetekben. Nyakunkba szakadt az őszi szünet amit a család minden tagja nagyon élvezett. Végre nem volt versenyfutás az órával reggelente. bár Iringó hangulatára nagyban rányomta a bélyegét a szünet utáni különbözeti vizsga árnya, de próbáltuk nem nagyon stresszelni. Itt szeretném megköszönni mindenki véleményét és hozzájárulását a szavazáshoz. Nagyjából mi is hasonlóképpen látjuk a dolgot, mivel a munkánk nem köt ide így lehetséges, hogy a jövő tanévben költözni fogunk. illetve azért van még egy opció, több szülő szeretné Gödöllőre hordani a gyerekét, így ha sikerül valamilyen épkézláb ötlettel előállni az utaztatásukra, akkor még sz is lehetséges. Meglátjuk.

Ami engem illet, úgy érzem teljesen kicsúszik a lábam alól a talaj, egyszerűen a tanév kezedete óta nem érem utól magam. Elveszek a gyerekek és a háztartás körüli logisztikában. Valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel a problémával, egyenlőre keresem a hatékony megoldást. Sajnos a megint kiderült, hogy a szüleimre a mindennapi segítségben nem lehet számítani.
Mára már sikerült megfogalmaznom, hogy mi is a baj a gyerekek és a szüleim viszonyában. Az az érzésem, hogy valószínűleg nincs igényük arra önként, hogy együtt legyenek az unokáikkal.
Mikor elviszem hozzájuk az mindig azért van mert nekem épp dolgom van és ugymond "leteszem" nálunk a gyerekeket. De, ha nem megyünk egy hétig akkor nem hívnak fel, hogy ugyan hozd már el őket, vagy esetleg beugrunk hozzátok. Talán nincs igényuk rá, hogy csak úgy spontán együtt legyenek velük.
Úgy érzem, hogy én erőltetem rájuk a gyerekeimet, és ráadásul mikor megkérem őket a segítségre mindig olyan mintha a fogukat húznám. És még úgy is érzem, hogy magyarázkodnom kell amiatt, hogy kéthetente az ovi járok délután szülőkkel találkozni, vagy ne adj' isten táncházba szeretnék elmenni egy órára.
Elhatároztam tehát, hogy nem kérem meg őket többet. Találok egy segítséget, aki néha tud a gyerekeimre vigyázni, és talán így visszanyerem a lelki békémet. Valószínűleg én is hibás vagyok, mert nagyon nehezen viselem azt, ha a szabadságomban korlátoznak, vagy ha döntéseimet az anyám vizsgálja felül. De nem akarom rosszul érezni magam emiatt.

Aki még nem látta volna..

Sárkánymese 2.

"A virágzó kamillák illata töltötte be a kertet. Mindketten boldogan szívták magukba.
Ez emlékeztet engem arra, hogy ha ismeretek birtokában helyesen fejezem ki magam, akkor helyesen döntök és a helyes utat választom -szólt Sárkány.
A szó maga a tett. Ez a teremtés - válaszolta Boholca királynő."

Feuer Mária-Sárkánymese

Topánkák

Már régóta nézegettem az ehhez hasonló cipőcskéket, de kicsit drágállottam. Neten való kutakodás közben akadtam rá erre. És már meg is érkeztek Kanadából.

sárkánymese

Hogy valami vidámabb dologról is írjak (szia Krisztin) most éppen ezt a könyvet olvassuk Iringóval.

Csodálatos mese az életről, a földön betöltött szerepünkről átszőve a keleti hagyományok misztériumával. 8-10 éves gyerekeknek.
Nem tudom ki hogy szokott mesélni a gyerekeknek, de nálunk ez AZ ESTI program. Ez egyenlőre két mesét jelent, (mert még Villőnek "csak" dúdolgatok elalvás előtt, de ) Csongor és Iringó a korukból adódóan két külön történetet igényel.
Rengeteg gyerekkönyvünk van ami abból is adódik, hogy szenvedélyesen szeretem a gyerekirodalmat, így a gyerekeimen keresztül ezt kiválóan tudom ápolni. Franciaország pedig maga volt a gyerekirodalmi paradicsom. Ha lehetőségem lenne rá ilyen könyveket fordítanék és jelentetnék meg itthon, bár azért azt tapasztalom, hogy az utóbbi években a magyar gyerekkönyvkiadás is meg tudott újulni hála a piacon megjelenő olyan fiatal és lelkes kiadóknak mint a Csimota, a Pozsonyi Pagony vagy a Naphegy.

Azt tervezem, hogy legalább havonta megpróbálok egy-két könyvet bemutatni és ajánlani ezen a blogon.

folytatás...

Az előző témához kapcsolódva szeretnék még leírni egy pár dolgot.
Mindketten itt születtünk Gyöngyösön, itt élnek a szüleink, ide kötnek a gyökereink. De...én 14 évesen a párom pedig 18 évesen került el innen. Azóta sok helyen éltünk, de a legmeghatározóbb persze a 12 év Orleans volt. 2005-ben jöttünk először haza akkor két évet maradtunk. Úgy láttuk, hogy a gyerekeinknek nagyon jó helye van, hamar beilleszkedtek és a waldorffal mi is közösséget, barátokat kaptunk. Nagyon hamar erős barátságok szövődtek mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek közt.
A sors (és a munka) pedig úgy hozta, hogy a tavalyi tanévet ismét Franciaországban töltöttük. Ezalatt az egy év alatt sajnos olyan változások történtek az iskolában ami idén nyáron a széthulláshoz vezetett. De ezt még a tanév évgén nem lehetett tudni, sőt egész nyáron lelkesen dolgoztunk azért, hogy a megváltozott személyi feltételek között is tovább tudjon működni az iskola.
Abban, hogy hazajöttünk, és főleg, hogy ide Gyöngyösre nagyon nagy vonzerőt jelentett az iskola léte és a közösség ami kialakult.
Rettenetesen nehéz időszak volt a nyár utolsó két hete amikor már látni lehetett, hogy ha ki is nyit az iskola akkor sem tud igazán waldorf iskolaként működni, hiányoznak az alapvető feltételek. Na akkor döntöttünk úgy, hogy Iringót beíratjuk önkormányzati iskolába. Körülnéztünk és végül a választásunk a nagyszülők falujában levő iskolára esett főképp praktikus és kevésbbé pedagógiai okokból Úgy találtuk ugyanis, hogy ezen a téren nincs sok különbség az iskolák és a tanítók között. Szerencsére a waldorf ovit nem bolygatták meg az iskolai események (egyenlőre) így Csongor még mindig oda jár ami önmagában is áldás. Nem sok gyönyörűbb helyet tudok elképzelni egy óvodának, mint ott az erdőben a patak partján a vadászházban.
De most mégis itt állunk egy hatalmas dilemma előtt. Menjünk vagy maradjunk? Szerencsére a munkánk nem helyhez kötött, a párom utazik én pedig egyenlőre babázok/gyerekezek. De itt vannak a nagyszülők, a barátok akikkel végigharcoltuk már ezt a pár évet, a gyökerek.
Sokszor költöztünk már, szeretnénk végre megállapodni, letelepedni.
Ha itt maradunk akkor nem nagyon látok más választást mint az otthonoktatást amivel igazán csak az a bajom, hogy akkor az egyikünk az elkövetkezendő 10-14 évben nem nagyon tud dolgozni. Nem vagyok még biztos annyira magamban, hogy ezt be tudom vállalni. Alternatívaként még mindig ott a lehetőség, hogy az iskola talpra áll és esetleg mire Csongor suliba megy újra lehetne valami belőle.
Ha pedig megyünk akkor újra elhagyjuk a barátokat szülőket, majd hosszas munkával bedolgozzuk magunkat egy új közösségbe. viszont akkor olyan helyet választok, ahol egy múlttal rendelkező, stabil iskola/középiskola működik és ahol jó helyen tudom a gyerekeket.
Nem tudom, hogy mivel teszek nekik jobbat. Három év alatt háromszor váltottunk házat, hazát, nyelvet. Megtehetem-e velük mégegyszer azt, hogy ismét a nulláról kezjük?

Szavazás

Kanyától (köszönöm) vettem az ötletet. Kíváncsian várom a visszajelzéseiteket.
Ez az a kérdés ami mostanában nagyon foglalkoztat. Miután tapasztalatból tudom, hogy milyen egy waldorf iskolába-óvodába járó gyerek, nehezen veszem azokat az akadályokat amit Iringó mostani iskolája állít elém. Elöljáróban illik tudni, hogy ugyanabba az ált. iskolába jár most ahová én is jártam és nem nagyon szerettem. (De próbálom ezt a tényt figyelmen kívül, hagyni, mikor a lányom iskolai élményeit hallgatom)
A helyzet pedig mégis az, hogy azt amit most ő átél kísértetiesen hasonlít az én gyerekkoromra. Mintha nem is telt volna el 25 év azóta. Mintha nem történt volna rendszerváltás. Mintha a pedagógia szemlélet nem is változott volna azóta.
Mi is az ami a legjobban zavar? Az, hogy nincs időnk. Hazahozom az órák után délben, de annyi a házi feladat, hogy nem marad idő a fontosabb dolgokra mint pl. formarajz vagy kézimunka vagy olvasás, francia. És akkor még a játékról nem is beszéltem.
Az is zavar, hogy ugyanazokat a sémákat erőltetik a gyerekere mint annó. Pl. technika órán ugyanúgy gyurmakunyhót csinálnak kígyóból mint mi, vagy hogy a kötelező szüreti felvonulásnak nincs semmiféle belső tartalma, csak a külsőségekre helyezi a hangsúlyt. hogy ki milyen ruhában, cipőben megy végig a falun.
Tavaly Franciaországban is állami iskolába járt két év waldorf után, de állítom, hogy az átmenet sokkal lágyabb volt a két rendszer között mint most egy magyar állami és a waldorf közt. Ott majdnem epochális rendszer volt, az osztálytanító tanított mindent, reggel beszélgetett a gyerekekkel és emberséges volt. Nem volt két órányi házi feladat, ill. hétvégére ált. nem is kaptak. Tudom, hogy tanítófüggő a dolog és szerencsénk volt, de akkor sem értem, hogy itthon miért kell ezt így.

Tánc

NAGY JÓZSEF : ENTRACTE/KÖZJÁTÉK

című előadása a Trafóban

A Kelet bölcsessége, ahogyan azt egy ízig-vérig európai művész látja és megfogalmazza. A Kozmosz rejtett összefüggései táncban, színházban és zenében elbeszélve. A Franciaországban élő koreográfus, Nagy József legújabb koreográfiájában ismét Szelevényi Ákos szaxofonos-zeneszerzővel dolgozott együtt, és ezúttal régi vágya teljesült, hiszen a tánc és a zene együtt, egymással kölcsönhatásban alakul minden este.

Nagy József idei, Orléans-ban bemutatott új darabja a taoista és konfucionista vallás egyik alapkövének számító, és az univerzum örök törvényeit leíró Ji King, azaz Változások könyvéből merít ihletet. A koreográfia főként szerkezetében és mondanivalójában támaszkodik a könyv tanításaira. Struktúráját az a szövet adja, amelynek hatvannégy csomópontja a jóslatok alapjául szolgáló hat jin és hat jang vonal összes kombinációja. Nagy József szemében a világ összes eleme, élő és élettelen egyaránt egy-egy csomó a sors szövetén. Minden és mindenki aktív szereplője az univerzumnak, hiszen már puszta létezése – akarva vagy akaratlanul - befolyással van szűkebb és tágabb környezetére, önmaga és mások életére.

2008.10.10 20:00
2008.10.11 20:00
2008.10.12 20:00

Helyszín: Nagyterem

Jegyár: 3000 Ft (diákjegy nincs / Trafó bérlet nem érvényes!)

A Budapesti Őszi Fesztivállal közös program, a Budapesti Francia Intézet támogatásával.

waldorfia

Mályvacsigánál találtam a linkre de én is ide teszem, mert nagyon jó cikk olvassátok csak.

Mihály napi sárkányok

Sárkány a napfelkeltében


(volt)Iskolánk ugyan már nem működik waldorfként, de az ovis és néhány iskolás szülővel mégis úgy döntöttünk, hogy megtartjuk az ünnepeket. Így került sor a múlt hét végén a Mihály -napra. Péntek este elkészítettük a sárkányokat majd vasárnap hajnalban Gyögyöstarjánban gyülekeztünk hogy felmásszunk a hegyre és dalszóval köszöntsük a napfelkeltét, majd megreptessük a sárkányainkat.
A gyerekek már előző este is nagyon izgatottak voltak és angyalian viselkedtek. 1/4 6-kor szó nélkül pattantak ki az ágyból, öltöztek és még csak össze sem vesztek.
Az idő is nekünk kedvezett, bár amíg fel nem kelt a nap a szelet jeges orkánnak éreztük de mikorra nap első sugarai melengetni kezdtek már csak enyhe fuvallatot éreztünk ami épp arra volt jó hogy felrepítse a papírsárkányokat.
Az utolsó próba abban állt, hogy étlen -szomjan legyalogoltunk a tóhoz ahol mindenki elnyerte a jutalmát a sárkányfarok sütit és a meleg teát.
Nagyon jól éreztük magunkat

Egyedül

Hát megint itt egyedül. Most épp két hétre ment el, de eléggé kaotikus ősznek nézünk az elébe. Sajnos a munkája miatt nagyon sokat lesz távol. Pedig nagyon jó volt ez az év Orleansban. Már kezdtünk úgy élni mint egy "normális " család. Itt van reggel, itt van este csak napközben kell elmenni dolgozni. De újra hazajöttünk, és ő ismét utazik.
Fura érzés ismét itt lenni a gyerekekkel , átérezni a nyakamba szakadt felelősséget.
Nem is tudom mi rémiszt meg jobban. Az, hogy mindent nekem kell elintéznem, megoldanom, megcsinálnom vagy a magányosság érzése, az, hogy nincs itt velem esténként, hogy kibeszéljük magunkból a napot, hogy megöleljen, hozzábújjak.
Talán a magány jobban fáj, mert a élet megy tovább akkor is ha nincs itt, csak talán egy kicsit nehezebb összeszervezni a dolgokat. De amikor eljön az este és a gyerekek lefeküdtek küzdenem kell a rám törő negatív gondolatok ellen, meg kell néznem kétszer, háromszor, hogy minden ajtót jól bezártam-e és nehezen bújok ágyba. Talán akkor érzem a legsebezhetőbbnek magam. Az éj csendjében, sötétben egyedül....

Discover Anaïs!

SOS

Waldorf-osztálytanítót, intézményvezetőt keresünk a gyöngyösi Vidár Waldorf iskolába.
Elvárás: végzettség, tapasztalat, pozitív életszemlélet.

Jelentkezés kézzel írott önéletrajzzal a 3201 Gyöngyös, Pf. 313 címen

Tájékoztatás: 37/315-354, 30/2193740

vidarpontiskolakukacfreemailponthu

Berkes Melindánál.

gondolatok....

Ezt a verset a napokban kaptam az iskola újjáélesztése kapcsán:

Életszabályok

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,

a múlttal nem szabad törődnöd.

S úgy tégy, ha veszteség ér,

mintha újjá születve élnél.

Mit akar - kérd meg minden naptól,

s minden nap felel majd akkor.

Tetteidnek tudjál örülni,

más tetteit tudd megbecsülni.

Főként ne gyűlölj egy embert se,

s a többit hagyd az Úristenre.

Goethe

Ezt pedig ma este találtam:

"Semmi sem teszi életedet sivárabbá, mint ha feladsz valamit, amibe belekezdtél."
Christian Morgenstern

Tudom jobban is csinálni!

megőrölök a reggelektől. Képtelen vagyok megőrizni a nyugalmamat. Nem tudom felvenni a gyerekeim ritmusát. Ahhoz, hogy felébredjenek szükségük van pár perc beszélgetésre, merengésre. Már ez is nehezen megy de jobb reggeleken erre még képes vagyok. Mikor aztán már felöltözve az asztalhoz ülnek akkor általában már elszakad a húr és nem tudok másra koncentrálni, csak, hogy épp ebben a percben késsük le az ovi-ill. az iskolabuszt. (Ugyanis ebben az évben úgy adódott, hogy mindkét intézmény buszt üzemeltet a gyerekek szállítására.) Emiatt pedig általában stresszelem őket, magamat és a reggelek meghitt hangulata amit egyébként szeretnék megvalósítani néhány ilyen noszogatás után olyan mintha nem is létezett volna.
Hogyan nézzenek így szembe a házi feladatot reklamáló tanítónénivel vagy az oviudvar dzsungelében harcoló fiúkkal?
Segítenem kell nekik nem ellenkezőleg. Tudom én ezt jobban csinálni, tudom én ezt jobban csinálni, ezt ismételgetem magamban és megpróbálok szembenézni a marcangoló bűntudattal.
(Legszívesebben utánuk szaladnék és magamhoz ölelném őket, hogy tudják itt vagyok és mindig velük vagyok, számíthatnak rám)

L'autre jour avec une amie nous cherchions des gens qui nous semblaient heureux, mais vraiment heureux. De mon côté, j'avais du mal à en trouver... Elle m'a lancé "Toi, tu es heureuse !" Sur le coup, ça m'a semblé bizarre.

Je me suis réveillée mardi matin avec la tristesse dans les os et quelque chose m'a poussée à réagir. Cette phrase d'Alain peut-être (Alain, le philosophe). Mes parents avaient rangé un exemplaire de Propos sur le bonheur dans l'étagère du couloir près de ma chambre, et j'ai parcouru plusieurs fois ce livre rouge où je comprenais tout. L'un de ses textes expliquait que l'on avait la responsabilité d'être heureux, pas tant pour soi que pour les personnes qui nous entourent. C'est peut-être après avoir lu ça que j'ai pris ma décision d'être heureuse.

Les choses qui remontent le moral (scientifiquement prouvé) : regarder une comédie ; se faire offrir un cadeau ; être écouté avec empathie par quelqu'un qu'on aime.

Le secret de Chine Lanzmann, c'est de regarder surtout le verre à moitié plein. Notamment chaque soir, en s'endormant, elle se demande ce qu'elle a fait qui la satisfait ; qui lui a fait du bien ; et ce qu'elle a fait, elle-même, qui a été bénéfique pour elle.

J'applique tous ces conseils ; et en plus, j'écoute Rires et Chansons, je cours, je cultive mon balcon, je lis le blog d'Anna, je souris aux gens dans la rue. Et bien sûr, j'essaie de montrer à mes amours qu'ils sont précieux pour moi, de réfrener mon penchant au caprice quand la vie m'offre ce que je lui ai demandé.

Certaines personnes mèlent une pointe de pitié à leur sourire quand j'avoue ma petite faiblesse pour American Pie ou mes exercices nocturnes. Mais m'en fous. Il y a certes quelque chose de pathétique dans le fait d'essayer et de montrer qu'on essaye. Et il me semble que le bonheur se décide (vu qu'il ne m'est pas tombé tout cuit sur le plateau). J'ai experimenté que ces trucs fonctionnent pour moi et je suis heureuse de me sentir de plus en plus heureuse. Et pas seulement heureuse : juste. Voilà, j'ai l'impression que c'est juste pour moi et pour ceux qui ont choisi de vivre ou s'associer avec moi.

Bonne journée à éprouver tout ce qui nous rend heureux !

Discover Lizz Wright!

Gondolatok a boldogságról...................(ma már nincs erőm lefordítani de idemásoltam mert nagyon jól esett)

nyaralás , keresztelő és egyéb szösszenetek

Amúgy meg a nagy iskola megmentő akcióban szinte minden másról megfeledkeztem. Még a blogírásról is.
Pedig elmentünk ám közben nyaralni a mesés Szigligetre meg itt voltak Manueék Franciaországból aki az egyik legeslegjobb barátnőm és immár hivatalosan is Villő keresztanyja. Mert közben egy szép augusztusi napon kismanó meg lett keresztelve. Mindezek mellett a nyaralás alatt kibújt a két alsó fogacskája és már nagyon ügyesen fordul mindenféle irányba. Itt egy pár fotó illusztrációnak.

iskola

Sajnos nem sikerült.............................
Nagyon sok ember akarata ellenére sem működik már igazán waldorf iskolaként.
Meghasonultunk önmagunkkal és Iringót beírattuk egy állami iskolába. Abba ahová anno én is jártam. Ez azért fontos mert én nem szerettem oda járni. nincsenek szép iskolás emlékeim. És minden porcikámnak fáj, hogy neki is oda kell járnia. Megvolt az első szülői és nekem olyan érzésem van mintha az elmúlt 20 év alatt semmi sem változott volna. A tanárnéni külön kiemelte, hogy ugyan még alsósok (és elvileg csak szóbeli értékelés van) de azért félévtől már kapnak jegyeket. hogy szokják. Hogy készüljenek a felső tagozatra. De egyébként is kinn van a falon nehogy a gyerekek elfelejtsék, hogy a százalékok milyen jegynek felelnek meg.
Ma volt először rajzórájuk. Nagyon várta mert ez az ő kifejezési formája. De szomorúan jött haza. Le kellett rajzolni a legkedvesebb nyári emléket de ő sajnos a balatoni nádra nem rajzolt elég levelet... a tanítónéni belerajzolta. Mi mindig elfogadtuk amit alkotott, próbáltunk segítő kritikával hozzájárulni a fejlődéséhez, nem folyamatosan ítélkezni. Soha nem javítottam a rajzát. Egyszer még ovis korában szerettük volna elvinni egy alkotókörbe, de onnan is azzal jött haza az első alkalommal, hogy a lány kiradírozta amit rajzolt, mert nem volt jó. Akkor ment utoljára.
És akkor most ez van. Mit mondjak neki? Hogy a tanító néninek ehhez nincs joga? Hogy nem kompetens? Hogyan akarom azt akkor, hogy Iringó elfogadja? Na itt ez teljes meghasonulás.

Nagyon nehezek voltak az utóbbi hetek aminek végül is ez lett az eredménye. De sajnos a régi iskolájában nem maradhatott. Felrúgtak minden ésszerű pedagógia alapelvet mondván az iskola csak így menthető meg a bezárástól. Ami persze nem volt igaz, mert volt más alternatíva. De a rossz döntések sorozata vezetett el oda, hogy többen elhoztuk a gyerekeinket. Mert számomra az volt a fontos, hogy a gyerekem egy védett környezetben, kompetens pedagógusokkal, steineri pedagógiával tanuljon. Az iskola még mindig működik és valószínűleg fog is mert erős mögötte a szülői összefogás. De ez már nem az én (mi) iskolánk. Reménykedem...hogy talán sikerül újraéleszteni, bár ahhoz az én megítélésem szerint nagyon kedvező csillagzat szükségeltetik.

Sajnos ez az egész történet az emberi-baráti viszonyainkat is megbolygatta. Egyrészről vannak kapcsolatok amik megerősödtek, máshol pedig meglazultak. De sajnos a közösség amit egy éve itt hagytunk, már nem létezik. Összeszorul a torkom most, hogy leírom. Még nem tudtam kisírni magamból. Talán az segítene...Most üres vagyok, hitevesztett, kedvetlen....

Ló

a LÓ
és a MŰVÉSZ

iskolát építünk

ezért nem jövök. De ígérem, hogy nagyon hamarosan de legalábbis a nagyon megérdemelt nyaralás után újra itt leszek és beszámolok arról, hogy végül lett-e iskolánk vagy sem. Addig is izguljatok csak.

lekvár

Imádom a lekvárokat. A regi nálam nem nagyon képzelhető el egy kis finom lekvár, dzsem, marmelád és társai nélkül. De mivelhatározott elképzeléseim vannak az egészséges étkezésről, azt azért tudom, hogy ez nem ideális. Igy, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet egy pár éve rászoktam a lekvárfőzésre, szigorúan kevés cukorral, agar-agarral sűrítve mindenféle egyéb anyag nélkül. A múlt héten az őszibarack volt soron, most pedig a szederre és a bodzára készülök.

pillangók, nyár,gyerekek

Túra a Mátrában
Pillangók, szabadon Noémi után....


Hidegkúton Csabi csacsival

nyári szünet

Nagyon élvezem azt, hogy úgy tudunk itthon lenni mintha elmentünk volna nyaralni. Későn kelünk, későn fekszünk, este a hullócsillagokat figyeljük a kertben. Élvezem, hogy nincs kötöttség, hogy jönnek-mennek a barátok és mi is megyünk.
De azért be kell vallanom, hogy nagyon hiányzik az az idő amihez a gyerekek iskolai-óvodai elfoglaltsága által jutok. Így, hogy mindannyian itthon vagyunk az egész napom tennivalók láncolata. nosztalgiával gondolok vissza kamaszkorom nyaraira mikor órák hosszat olvasgattam a szobámba zárkózva. Néha nagyon hiányzik, hogy egy-egy órát egyedül lehessek, és ne csak este tíz után hullafáradtan. Ezért volt nagy ajándék tegnap, mikor Peti felment a két naggyal a Mátrába, én pedig itthon maradtam Villővel. Furcsa volt a hirtelen rámszakadt nyugalom, de rettenetesen jól esett és ki is használtam. Elolvastam a régen látogatott blogokat, írtam is meg aludtam is. Jól esett és köszönöm.
Itthon persze a ma estét szabtuk meg a pakolás befejezésének utólsó határidejéül, de még most sem vagyunk kész. Napközben szinte lehetetlen hatékony munkát végezni, az este pedig túl rövid. Nem is lenne ezzel olyan nagy baj, hiszen azért most már mindent megtalálunk, sőt vannak szobák aol kifejezetten rendben vannak a dolgok. De engem mégis zavar, képtelen vagyok bármi jellegű intellektuális tevékenységet végezni, ha körülöttem káosz van. Tehát egyenlőre továbbra is a rendrakáson dolgozom. Iszonyatos mennyiségű dolgot dobtunk ki, adtunk oda, de még így is sokkal több tárgy vesz körül mint amit valóban használunk. A könyvespolcot rendezgetve jutottam arra az elhatározásra, hogy addig nem veszek új könyvet, míg ezeket ki nem olvasom. De hasonló megjegyzést tettem akkor is mikor a ruhásszekrény került sorra, meg a konyha, meg a gyerekjátékok.
Azt hiszem a következő hónapokban rengeteg pénzt fogunk megspórolni.

Üveggolyók

Noémi gurította nekem, igyekszem válaszolni.

A: aranyalma - szeretem a meséket

Á: ásítás, ágy - szeretem ahogy az ásítás lelazít,

B: bio - igy próbálkozunk létezni

C: cimbalom- Rácz Aladár

Cs: Csongor (és Tünde) - azért mégsem lett egyik lányunk sem Tünde

D: Debrecen - egy város ahol jó élni

E: Elixírek- most tanulgatom a készítésüket.

É: élet - ehhez most mit fűzzek hozzá????

F: Franciaország - a választott hazánk, ott van a lelkem másik fele

G: Görögdinnye - minden évben alig várom a dinnyeszezont

Gy: Gyöngyössolymos - Mátra alján falu szélén.... születtem én

H: harmat- nincs is annál csodálatosabb, mikor egy enyhe nyári hajnalon mezítláb lehet a harmatos fűben sétálni

I: Iringó - az elsőszülött

Í: íz, aroma, illat - aromaterápia, visszautalás az elixírekhez

J: Japán - nagyon szeretnék még egyszer visszamenni és tanulni tőlük.

K: könyv, könyvkiadás - ebből próbálok megélni

L: lélek, lét - mi is az ami igazán lényeges?

Ly: Lyme-kór- amint a hegyre megyünk ezzel ijesztgetnek

M: Mélyvölgyhegyi Líceum Alapítvány - csak sikerüljön továbbra is működtetni

N: növények - ha újra kezdeném az életem biztosan botanikus lennék

Ny: nyalóka -utálom, ha nem eszik meg és megtalálom pl. a kanapé párnája alatt

O: olaj, olajfa -ezt választottuk Villlőnek

Ó: ó, mint régi, ósdi

Ö: ö-ö-ö mit is akartam írni?

Ő: Őrség, eddig mindig csak átutaztam,de már nagyon szeretnék ott eltölteni pár napot

P: pastis - dél- Franciaországban (és Gyöngyösön) kedvelt, gyógynövényes ánizslikőr

Q: que est-ce que c'est - több évig képtelen voltam leírni ezt a kifejezést

R: ragacs -irtózom tőle

S: síelés- ez is egy olyan sport amit képtele vagyok elsajátítani (mint egyébként a sportok többségét)

Sz: szerelem szerelem, átkozott gyötrelem.........- de néküle nem érdemes élni

T: Tisza- gyerekkorom folyója, Tiszavirág -idén is lekéstük, Tánc-átszövi az életünk

Ty: Tyúkszem -fájó

U: ugrás- anélkül, hogy belevetnénk magunkat az ismeretlenbe nem jutunk előre

Ú: úszás, uszoda - mégis sportolok időnként

Ü: ürmös bor- mmmmmm

Ű: űrhajós- a kisfiam szeretne azzá lenni

X: Xénia - mostanában ismertem meg egyet

Y: Yoga (Kis csalással franciásan) - sajnos mostanában elhanyagoltam

V: Villő, virágok

W: waldorf, Woyzeck

Z: zizzen, zizeg- jó hallani

Zs: Zsolnay porcelán - mikor Japánban jártunk betévedtünk egy olyan kávézóba, ahol a pult mögötti polcról te választhattad ki, hogy melyik csészéből kéred a a kávét. Rengeteg csésze volt a világ minden tájáról. Én is rámutattam egyre ami épp egy magyar Zsolnay csésze volt...

Még mindig teljesen el vagyok havazva. Nem gondoltam, hogy berendezkedni itt újra ennyi időt fog igénybevenni. Petivel már kezd elfogyni minden energiánk. Ráadásul nyári szünet van ugye, ami azzal jár, hogy a nap 24 órájában három (vagy több, a barátokkal kiegészítve) gyerekünk van. Ez természetesen nem segíti elő a rendrakás, pakolás iránti késztetésünket.
És persze ez a sok gyerek 100%-ban igényli az odafigyelésünket. Így hát strandolunk, hegyet mászunk, lovagolni járunk és barkácsolunk és pakolunk és pakolunk és pakolunk.............

Búcsú

"Sokan "kofferéletet" élnek : összecsomagolva várják a következő stációt: a nagyobb lakást, új és jobb állást, a boldogulást. Márpedig a kofferélet elszívja az erőnket, nem engedi észrevenni a szépségeket.
Tanácsolom hát -magam felé is-: kicsomagolni! Kiönteni csomagjaink tartalmát, elrendezni a (mindig) szűk falak között. Függetlenedni a holnaptól, a következő állomástól.Úgy tenni, mintha véglegesen letelepedtünk volna: itt és sehol máshol elkezdeni élni. Talán a megunt falak is felfényesednek, ha állandó lakót kapnak, az utcák - amelyeket most már nem másokhoz hasonlítunk, hanem a miéink lettek -kedélyesebbé válnak, munkánk pedig érdekesebbé és bensőségesebbé.
Le kell tudni telepedni egy helyen, kidobni a vasmacskákat, hogy a változó szél hulláma ellen ne kelljen percről percre hadakozni.
Letelepedni : minden mozdulat a véglegességet szimbolizálja. Ne hagyjuk holnapra a fák ültetését azzal, hátha úgysen érjük meg a növekedésüket.
Ültetni, locsolni, gondozni.
Falakat kifesteni.
Elrendezni mindent.
Komolyan és szolidan ahogy a letelepülőnek készülnie kell: az örökkévalóságra.
Ebben a környezetben aztán - remélhető - felgyűlik az erőnk arra a pillanatra, mikor mégis fel kell szedni a sátorfánkat és újrakezdeni máshol.
Újra letelepedni, véglegesre, a következő állomáson."
Hankiss János

Itthon

Végre itthon. Kicsit hosszúra sikeredett eze költözködés és még nem értünk a végére, bár már kezdenek eltűnni a dobozok. Persze a rendtől még messze állunk, de a gyerekek legalább már jól érzik magukat. Nekem ehhez egy kicsit több idő szükségeltetik. Ők rögtön belevetették magukat a társasági életbe, mióta megjöttünk folyamatos a barátnőzés és egyéb programok. Ami csak megerősít minket abban, hogy jól döntöttünk, hogy hazajöttünk.
A múlt hetet (a kipakolás mellett) túrázással töltöttük. Szabi kinn volt a fiúkkal Bagolyirtáson így mi is kimentünk, hogy a gyerkők legalább ezt a kis időt töltsék együtt. De nem bántuk meg. A ház nagyon klassz, így kilencen is elfértünk és Villőt sem viselte meg nagyon a négy ugráló, üvöltöző szörnyecske jelenléte (bár az első éjjel azért csak kétóránként kelt, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg ott vagyok).
Szombaton Mátrakeresztesről túráztunk Hidegkútig ami oda -vissza 6 km. Villő végig Petya hátán aludt csak ott ébredt fel, majd visszafelé újabb szieszta következett. Csodálatos a Mátra. A zöld hihetetlen árnyalatokban van jelen.
Azán lejöttünk a hegyről és szomorúam tapasztaltuk, hogy mialatt távol voltunk senki sem pakolt el helyettünk.

már csak két nap...

Nagyon sok minden történt , történik velünk mostanság, de sajnos nincs időm leírni (csak azt remélem, hogy nem feledem, és nyugodtabb napokon majd pótolom).
A lakásunk most leginkább egy raktárra hasonlít ahol ráadásul három gyerek szaladgál (na jó Villőt leszámítva) a dobozok közt. Ezen kívül a barátoktól is el kell köszönni ami csak tovább nehezíti ezt az amúgy sem könnyű feledatot. Bár most csak a péntek dél lebeg a szemeim előtt amikor a repülő elvileg letesz minket Budapesten. De addig még annyi a dolog, hogy megyek is és csinálom......

anya - lány

Ma a könyvesboltban felfedeztem ezt a könyvet ami pontosan abba a témába vág amiről tegnap írtam. Kíváncsian várom, hogy mi újat fog mondani.

Utolsó nap az iskolában

Amandine

Ma végre vége lett az isinek, ovinak főként Csongor nagy örömére. Azért minden kritika ellenére, örülök, hogy megélték ezt a gyerekek, bár nem volt könnyű főképp waldorf iskola után beilleszkedni egy hagyományos tantervű, idegen nyelvű iskolába. De helyt álltak és Iringó szomorkodott is amiatt, hogy vége van, de már nagyon várja az otthoni újrakezdést. Ami remélem meg fog történni, mert mostnagy a kavarodás kis iskolánk háza táján. De errőltalán majd egy másik bejegyzésben...

Monsieur Zannella

Két hónapja kineziológusnál jártam. Már több éve dolgozom a lányommal való kapcsolaton de most úgy érzem sikerült elérnem valamit. Olyan mintha megvilágosodtam volna.
Nagyon zavart az, hogy ugyanazokat a sémákat alkalmazom amiket én éltem meg az anyámmal és amiktől a mai napig szenvedek. Végképp nem szerettem volna ezt átadni Iringónak. És mégis... Vakvágányra futottam, már nem volt köztünk intim kommunikáció, ölelés. Még Péterrel is sokkal több dolgot megosztott mint velem. Szenvedtem, de fizikailag képtelen voltam a változásra. Nem tudtam hogyan hozzákezdeni, minden érzelmi megnyilvánulásomat hazugnak éreztem vele szemben. Egy ideig Iringó próbálkozott közelebb kerülni hozzám, de miután látta, hogy csak falakba ütközik, felhagyott vele.
Ezek után nem volt más választásom minthogy magamon kezdjek el dolgozni, hiszen én generálom mindezt.
Mostanra jutottunk el oda, hogy tényleg látom az eredményt ami hihetetlenül boldoggá tesz. Hogy talán sikerül legyőznöm a bennem lakó fantomot-családi örökséget-bár még korántsem vagyok az út végén. És talán az anyámat is sikerül elfogadnom ezáltal. Mert ha sikerül kiegyensúlyozott kapcsolatot kiépítenem a lányommal az mindenképp ki fog hatni az anyámmal való viszonyomra is.
Furcsa módon nem nagyon hittem ebben, azt gondoltam, hogy először az anyámmal kell tisztába tennem a dolgainkat és majd az felolja a köztünk lévő gátlásokat. De mindez fordítva történik és nagyon jól van ez így.

Discover Keren Ann!

gyerkők

A gyermekvállalás, az emberrel való tökéletes összhang kifejezése. Ha gyemekem van, az olyan, mintha azt mondanám: megszülettem, belekóstoltam az életbe, és megállapítottam, hogy olyan jó, hogy érdemes megsokszorozni. -Milan Kundera

kitartani holnapig...

Prendre l'air, parler à quelqu'un,
Avoir l'air d'aller plutôt bien,
Déjeuner, y penser au moins,
Tenir, tenir, tenir debout et demain,
Décoller de mon traversin,
Faire une liste de trucs qui vont bien,
M'y tenir, essayer au moins,
Tenir, tenir, tenir debout et demain,
Prendre un thé, et puis prendre un bain,
Me coiffer, essayer au moins,
Balancer tout ces vieux machins,
Tenir, tenir, tenir debout et demain.

Plus de chocs, et plus de prières,
Moins de clopes, plus de somnifères,
Refaire la chose que je préfère,
Tenir, tenir, tenir debout et demain,
Appeler quelqu'un qui m'aime bien,
L'étonner, changer de refrain,
L'inviter, manger plus ou moins,
Tenir, tenir, tenir debout et demain,
Mettre une robe, saluer le voisin,
Essayer de plaire à quelqu'un,
M'amuser de tout et de rien,
Tenir, tenir, tenir debout et demain.

Discover Berry!

visszaszámlálás

Még tíz napunk van és megyünk haza. Furcsa állapot ez. Egy-két hete még kétségek közt vergődtem, hogy tényleg jól döntöttünk-e, tényleg haza kell-e mennünk. Mindezek megerősítésére persze tömegével érkeztek a negatív jelzések sőt még a szüleink is azt mondták (!) hogy jól gondoljuk meg, mert otthon nincs jövő.
Mára már megnyugodtam. Biztosan tudom, hogy otthon van a helyünk. Eljött az a pillanat amikor fel kell vállalnunk azt amiről beszélünk. Természetesen ilyenkor jönnek olyan ajánlatok amik megkérdőjelezik ezt a döntést és húznak visszafelé, de ezt talán még több erőt ad ahhoz, hogy menjünk. Hiszen otthon is számítanak ránk, annyi feladat van amiben szeretnénk részt venni. Felhasználni azokat a tapasztalatokat amit az évek során itt gyűjtöttünk össze és segíteni hogy otthon is változzanak a dolgok.

étkezés

Nem tudom hol rontottam el (de keresem!), hogy mostanra sikerült eljutnom oda, hogy a vegetáriánus gyerekeim szinte semmiféle zöldséget nem esznek meg. Nyersen még csak-csak lecsúszik egy kis uborka, borsó vagy paradicsom, de amint főtt étel készül belőle onnantól kezdve nem kell nekik. Ezzel kapcsolatban az érzelmi skála különböző fokozatain megyek keresztül a dühtől, kiabálástól, az értelmes meggyőzésen keresztül a teljes feladásig. Most épp abban a fázisban vagyok, hogy elfogadom, hogy így esznek és csak néha-néha van egy-két dühkitörésem például amikor szinte egész nap nem ettek főtt ételt.
Sajnos a megoldást nem tudom. Pici korukban mindent ettek, mi Péterel jó példával járunk elől, megadjuk az étkezésnek a módját és (szerintem) finomakat is főzünk.
Szóval továbbra is próbálkozunk, majd beszámolok az eredményről...

il faudra...

Gyönyörű gyerekkönyvet találtam a minap (amivel aztán megleptem a páromat;))






A gyermek ot ült, ott a szigetén. Figyelte a világot és töprengett.

A gyermek háborúkat látott.
Azt mondta magának, hogy jó lenne befesteni a katonák egyenruháját.
Hogy a puskacsövekből madárpihenőt és juhászsípot kellene csinálni.

A gyemek éhínséget látott.
Arra gondolt, hogy jó lenne lasszóval összefogdosni a felhőket és a sivatag fölé esőt vinni.
Hogy víz-és tejfolyamokat kellene ásni.

A gyermek nyomort látott.
Azt gondolta, hogy jó lenne megtanulni összeadni, kivonni és szorozni, majd szétosztani.
Meg kellene tanulni megosztani a kenyeret, a levegőt és a földet.

A gyermek látta ahogyan a hatalmasok zabálnak, parancsolnak, hangoztatnak és kihirdetnek.
Arra gondolt, hogy fel kellene nyitni a szemüket, vagy elzavarni őket.

A gyermek látta az óceánt.
Arra gondolt, hogy ki kellene mosni.
Aztán csak leülni elé, álmodozni.

A gyermek erdőket látott.
Arra gondolt, hogy jó lenne benne sétálni, kalandozni, meséket írni, majd pedig a mohán megpihenve meghallgatni őket.

A gyermek könnyeket látott.
Meg kellene tanulni átölelni egymást, és nem kellene félni a csókoktól, gondolta.
Meg kellene tanulni kimondani azt, hogy szeretlek, még akkor is ha sohasem hallottuk.

A gyermek a magasba nézett.
Meglátta a holdat a homlokába szúrt zászlóval, megszégyenítve.
azt mondta magának, hogy le kellene venni onnan és bocsánatot kellene kérni.

Végül a gyermek a szigetéről még egyszer utóljára, megszemlélte a világot .
Majd úgy döntött...


hogy megszületik.



Thierry Lenain/Olivier Tallec: il faudra

autó

Tegnap új autót vettünk. Mert kellett. Így Villővel együtt már nem nagyon fértünk el a régi kedves Fordban. Nagyon sajnáljuk,a szívünkhöz nőtt az évek alatt, de szegény 250 000 km-el a tarsolyában már eléggé elfáradt.
Szóval keresgettünk mindenfelé a neten, míg az ebayen ráakadtunk arra ami elég nagy és meg is engedhetjük magunknak.
Estefelé felhívtuk a nagyszülőket, hogy elújságoljuk nekik a hírt, de talán nem kellett volna. Mindkét oldalról megkaptuk (igaz csak burkoltan) a kritikákat. A szomszéd épp most adja el a szuper autóját (a miénk duplájáért) az jó lett volna nektek - igaz, hogy a három gyerekülés abban sem fért volna el kényelmesen. Vagy: én tudtam volna nektek szerezni egy három éves egyterűt - igaz, hogy mi meg nem bírtuk volna kifizetni.
Szóval ennek a tapasztalásnak a kapcsán rengeteg gondolat kavargott a fejemben. Miért nem elégszünk meg azzal amink van? Miért vált ennyire státuszszimbólummá az autó?
Számunkra mindig is egy tárgy ami arra szolgál, hogy eljussunk egyik helyről a másikba. Az, hogy nem csilli-villi, nem a legújabb modell, nincsenek benne extrák, egy kicsit koszos egy kicsit meg van húzva, én nem bánom. A lényeg, hogy beleférjünk és elvigyen minket oda ahová kell.
De ( és most megint egy negatív dolog otthonról-bocs) Magyrországon az az érzésem, hogy annak alapján ítélnek meg, hogy milyen autóval járok. És hát valljuk be lehet, hogy a szüleinknek ciki, hogy a külföldről hazatérő gyerekeiknek "csak" egy használt autóra telik. Rettenetesen szomorú dolognak tartom, hogy ez lett a fő értékmérő.
Én úgy érzem, hogy mi mindezek ellenére gazdagok vagyunk. Na nem a szó primér jelentésében, hanem azáltal, hogy mennyi mindent láttunk, éltünk meg eddig, hogy barátaink vannak szerte a világban. Remélem, hogy egyre többen ráébrednek majd, hogy a gazdagság nem autóval mérhető.

barátság

Ma egy nagyon jó barátnőm szülinapjára voltunk hivatalosak. Nagyon szeretem és becsülöm ezt a lányt, rettenetesen kedves, segítőkész, de nagyon magányos. Angol, és azt hiszem, hogy a mai napig nem találta meg igazán a helyét itt Franciaországban.Nagyon szomorú volt látni, hogy ez a kedves lány kiket hívott meg ma estére. Azt, hogy nincsenek igazán barátai, és hogy görcsösen ragaszkodik azokhoz az ismerőseihez akkikel felületes a kapcsolata. Elgondolkoztam rajta, hogy mit jelenthetett neki ez az este. Napok óta készült rá és fontos volt neki hogy legyen egy pár ember akit meg tud hívni. Talán azért, hogy magának bizonyítsa, hogy létezik ebben az országban, hogy elismerik. De a nagyon szomorú ebben a dologban az az, hogy ezekre az emberekre igazán mégsem számíthat, nem bízhatja rájuk a gyerekeit, nem hívhatja fel őket ha bajban van. Akkor pedig tényleg szükség van ilyen felületes, színlelt kapcsolatokra?

szerelem

Iringónak ma szerelmet vallott egy fiú. Aki már neki is régóta tetszik.
Furcsán érzem magam. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy megosztotta velünk, mindent elmesélt bizalommal, és mégis olyan hihetetlen, hogy az én kicsi lányom már ilyen nagy.
Annyira szépen mesélte el, zavarban volt, belepirult, leizzadt. És mégis a szavak, ahogyan mindezt megfogalmazta csodálatosan szépek voltak. " a puszi amit adott olyan doux-puha volt.."
Nálunk beigazolódik az amit Steiner a "gyermeki fejlődés Rubikonjának" nevez. Ahogyan Caesar- lehetetlenné téve a visszatérést - átlépte a Rubikont, úgy hagyják hátra maguk mögött visszahozhatatlanul gyermekkorukat a gyerekek kilenc- és tízéves koruk között. Először érzi teljes súlyával, hogy a világ nem ringatja olyan természetességgel a keblén, és , hogy már nem tartozik olyan magától értődően apjához és anyjához mint annak előtte. Olyan mintha most először sejtené meg saját sorsának "magára hagyatottságát" egyszeriségét, melyet csak önmaga teljesíthet be.
Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt is megélhettem, megtapasztalhattam vele.

Berry

Discover Berry!

homeopátia

Ma még utóljára elmentünk nagyon kedves homeopátiás doktornőnkhöz. Iringó születése óta járunk hozzá, nagyon a szívünkbe zártuk. Átéltük vele a gyerekbetegségeket, kórházat, Csongor születését és most Villőt is hozzá hordom. Annyira megnyugtató tudni azt, hogy ő van, hogy segít ha baj van. Nagyon fog nekünk otthon hiányozni.
Miután Villőt megméregette, megvizsgálta, Iringó következett. Rettenetesen élveztem, ahogy igazi nagylány módjára elmeséli, hogy milyen problémái vannak, és a kérdésekre is nagyon pontos válaszokat adott. Szinte bele sem kellet szólnom a csaknem háromnegyed órás beszélgetésbe.
Ilyenkor annyira büszke vagyok, rá és hihetetlen is, hogy már elmúlt kilenc éves. Szép látni, megélni azt, hogy hogyan nyílik ki az értelme, hogyan gondolkodik.
Ma reggel (éppen ennek a doktornőnek) ajándékot szeretett volna készíteni, ami nála szinte minden esetben rajzot jelent. Hosszú idő óta először vette elő a viaszkrétákkal teli krétakukacát és nagyon szép formarajzokat készített. Eleinte még gondolkodott, hogy hogyan is csináltuk mi ezt otthon, aztán már készültek is a rajzok. Ő is boldog volt, hogy újra a krétákkal rajzol, kicsit olyan érzésem volt, mintha azt mondaná, hogy most már elég volt ebből az isolából, itt az ideje, hogy újra a fontos dolgokra koncentráljak.
Ma mikor a doktornő megkérdezte, hogy örül-e, hogy hazamegyünk, ezt válaszolta: "azt szeretném, ha két Iringó lenne és akkor az egyik mindig itt tudna élni a másik pedig otthon."
Talán nem is tudom átérezni, hogy neki mennyire nehéz ez a kettős identitás. Itt született, nevelkedett 6 éves koráig majd két év otthon, mialatt teljesen beleilleszkedett abba a közegbe, majd újabb egy év itt, ami úgy telt el mintha el sem mentünk volna. Ő az aki tényleg azt mondhatja, hogy francia és magyar, minden téren. Mi pedig csak segíteni tudjuk, hogy ez ne egy teher legyen számára, hanem szabadság.

Perdre le Nord - Elveszni

Köszönöm Noéminek, hogy elindította a reflexiót a külföldi létből való hazatérésről, a kettős identiás kérdéséről. Azóta is nagyon sokat gondolkodom rajta, előszedtem régen olvasott kedves könyvemet a kérdésről, álljon itt néhány idézet.

"Miben vagyok még mindig hazám gyermeke? Mindenben: annál az egyszerű
oknál fogva, hogy ott töltöttem a gyermekkoromat."

"A kivándoroltak gazdagok. Gazdagok a felhalmozott és ellentmondásos identitásaik által."

"Itt (az emigrációban) elhallgatod azt, hogy ki voltál...semmit sem tudnak arról ami formált, amiből lettél...Ott (a hazában), elhallgatod azt amit csinálsz. Amit évek óta gondolsz, mondasz, olvasol, látsz a mindennapjaidban, az ott élő embereknek semmit nem jelent."

"Minden kivándorló meg van győződve róla...hogy létezik egy része, vagy jobban mondva egy másik Énje amely tovább él az elhagyott országban."

Annyira, szépen , árnyaltan fogalmazza meg mindazt amit érzek így 11 külföldön töltött év után. Nagyon nehéz ezt megosztani azzal, aki sohasem élt másol. Mindenki aki hazájától távol él ezt a kettősséget hordozza magában: egyik része szorosan kapcsolódik a gyökereihez a másik pedig beledolvad a befogadó ország mindennapjaiba, melyet az otthonmaradottak nem ismernek. Két különböző létezés melyek nem tudnak egymásról...ezek hozzák létre a magányossság de ugyanakkor a gazdagság és a nyitottság érzését is.
Én nagyon boldog vagyok, hogy az élet megadta számomra ezt a lehetőséget, még akkor is hogyha ezután már sohasem fogok beleilleszkedni tökéletesen abba a formába amit születésemkor kaptam.
Bemásolom ide a végére azt a történetet amit Noéminél olvastam:
"Képzeld el, hogy formák vagyunk, és az egyes országok megfelelő "lyukak", amibe ezek a formák beleférnek, akárcsak az ismert gyerekjáték. Te kör vagy, az országod egy kör alakú lyuk. Ha egy idegen országba mész élni, a te kis körödet hiába tuszkolod a négyzet alakú nyílásba, nem fog beleférni. Le kell hát vágnod a kilógó darabkákat, de négyzet sohasem leszel, csak egy furcsa forma. Beleférsz már a lyukba, de valahogy mégsem stimmel. Aztán hazatérsz, és kör sem vagy többé.."

Francia waldorf iskola

A napokban a párom Franciaország második legrégebbi waldorf iskolájában járt kapcsolatépítés címén. Párizs déli agglomerációja 50 éves ovi-iskola-gimi egy kis kastélyban hatalmas park közepén. Gyönyörű. De itt sem minden fenékig tejfel, itt is hasonló problémákkal szembesülnek nap mint nap, mint mi otthon.
Hihetetlen módon ez csk megerősített minket aznon elhatározásunkban, hogy erre kell haladni és otthon is építeni kell. Ha kis lépésekkel is haladni előre. A saját és a gyerekeink jövőéért.

Kermesse

a neve a francia iskolákban-óvodákban az év végi ünnepnek. Mint a nyárünnep a Waldorfban, csak persze jóval kevésbé waldorfosan.
Naszóval ma Iringóék iskolájában volt és kellemesen csalódtam, főként a Csongorék múlt heti ovis ünnepének a tapasztalatával a tarsolyomban.
Mindenféle ügyességi játékokban és versenyekben lehetett résztvenni, mint például zsákbanugrálóverseny vagy célbadobás. Nem volt giccses körhinta, nem üvöltött a zene, és a gyerekeket nem állították ki hogy énekeljenek és táncoljanak a gépzenére. Itt a suli összes gyereke két dalt énekelt el együtt, nagyon aranyosan.
Végül pedig aki akart ott maradhatott egy közös ebédre, tanárok, gyerekek, szülők közösen. Mindenki hozott valami finomságot. Szóval jól éreztük magunkat. Mindez ha otthon történik le sem írom, hiszen természetesek, főleg nálunk a waldorban, az ilyen ünnepek. De itt azt tapasztaltam, hogy a hivatalos kommunikáción kívül szinte nics is kapcsolat az iskola és a családok közt, nincsenek ünnepek, szülői estek. Időpontot kell kérni, ha valamit meg szeretnénk tudni a csemeténkről. Ez itt mindenkinek természetes, csak én éreztem nagyon furcsán magam hogy miért is szeretném tudni, hogy mit csinál a gyermekem napi majd' hét órán át az iskolában.

Alkotás

Ma reggel mesélte a párom, hogy tegnap hallott egy történetet egy ismerősétől, aki gyerekkorában annyira utálta, hogy meghatározott időben asztalhoz kellett ülni és a szülei nem vették figyelembe ha ő éppen valamit csinált, esetleg olyat ami számára nagyon fontos volt. Így gyakran fordult elő, hogy valamilyen alkotó tevékenységet szakítattak félbe vele, amit aztán már nem volt kedve folytatni.
Elgondolkoztam ezen, mert én is elvárom a gyerekeimtől, hogy ha az asztalhoz ülünk ők is ott legyenek és együtt együnk. És tényleg nem nagyon érdekel, hogy éppen mit csinálnak. Lehet, hogy én is így töröm le a kreativitásukat?
Azt vettem észre Iringón, hogy sokszor nagy kedvvel kezd bele valamibe, de ha nem lelkesítem, segítem vagy éppen valamilyen kényszer miatt abba kell hagynia akkor a lelkesedése hamar elvész.
Hogyan békíthetjük ki a gyerekek kötöttségek alóli kibújásának vágyát az általunk felállított szabályokal?

blogírás

Hát szóval én is nekilátok. Soha nem gondoltam volna magamról, hogy egyszer interneten fogok naplót írni. Persze utóljára 16 évesen írtam...
De aztán itt az internet , és nagyon megtetszett az ötlet, ugyhogy itt vagyok és majd meglátjuk mi sül ki belőle.